Ökobuszokra áll át Kaposvár

Bioüzemanyagokra állna át a kaposvári tömegközlekedés, az országban elsőként. A Somogy megyei városban szeptemberben egyelőre egy hónapra egy bioetanol-üzemű busz áll szolgálatba, 10 év alatt pedig fokozatosan a teljes járműparkot alternatív hajtásúra cserélik a tervek szerint.

Szita Károly polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a város tulajdonában álló közlekedési cég Svédországból kapja kölcsönbe a környezetbarát buszt, amelybe benzin helyett biológiai úton előállított alkoholt, bioetanolt kell tankolni.

A próbajárat része annak a kiválasztási folyamatnak, amely alapján a Kaposvári Tömegközlekedési Rt. fél éven belül megállapodik egy céggel 43 darabos buszparkjuk lecserélésében - közölte a polgármester. Hozzátette, hogy a próbajárathoz a járművet és az egy havi üzemanyagot a svéd Scania szállítja, de még több másik céggel is tárgyalások folynak.
Szita Károly jelezte, hogy csak olyan vállalat jöhet szóba szállítóként, aki vállalja a várossal közösen egy bioüzemanyaggyár létesítését a város határában.

Egy ilyen üzem nem csak a buszok üzemanyag-ellátását biztosítaná - hangoztatta a polgármester. Hozzáfűzte: a település egyetemi város jellege miatt kutatás-fejlesztési, a létesítmény munkaerőigénye miatt foglalkoztatási, a levegőtisztaság javítása miatt pedig környezetvédelmi célokat szolgál.

Szita Károly reményei szerint a projekthez Kaposvár igénybe tud majd venni európai uniós támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Tervből.

Csapó József, a Kaposvár Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szeptemberi próbaüzem során tesztelik a speciális busz fogyasztását, és megfigyelik a teljesítmény alakulását is.

Meg kell vizsgálni, hogy a tapasztalatok szerint városi forgalomban a hagyományos üzeműhöz képest várhatóan 8-20 százalékos fogyasztásnövekedés mellett milyen ütemben éri meg átállni ilyen buszokra a jelenlegi Ikarus, Mercedes és Nabi járművekről - jelezte a vezérigazgató.
Héjj Demeter, a Scania Hungária Kft. autóbusz üzletágának vezetője kifejtette, hogy a kölcsönbusz E95-ös fajtájú bioetanollal működik, aminek valójában 95 százaléka bioetanol, 5 százaléka speciális adalékanyag. Ez az üzemanyag a jövedéki adómentesség miatt mintegy már most 30 százalékkal olcsóbb lenne a tiszta benzinnél, igaz a kisebb fajlagos energiatartalom miatt gyakrabban is kell belőle tankolni.

A cég által gyártott környezetbarát buszok 2-4 százalékkal drágábbak az új fajta, dízel buszokhoz képest - mutatott rá Héjj Demeter.

A bioetanollal hajtott autóbuszok versenyképességét az állam növelheti még úgy is, ha tömegközlekedés normatív támogatását nem csak a lakosság számától teszi függővé, hanem a villamos, illetve gázüzemű járművek pozitív megkülönböztetettségét a bioetanol üzemű buszokra is kiterjeszti - vélekedett az üzletág-vezető.

Szólt arról, hogy a Scania a kaposvári helyi tömegközlekedési cégen kívül a megyei buszközlekedést üzemeltető Kapos Volánnal is tárgyalásokat folytatnak. Itt nem feltétlenül buszok lecseréléséről lenne szó, hanem motorok átépítéséről.

A Kapos Volán Zrt. 180 buszából 50 darab Scania típusú, amelyek járművenként 4-5 millió forint ráfordítással alkalmassá tehetőek a bioetanol-meghajtásra. Átépítés nélkül ugyanis legfeljebb 4 százalékos keverési arányt bír el a motor - magyarázta Héjj Demeter.

Torma Kálmán, a Kapos Volán vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg vizsgálják, hány buszt lenne érdemes akár már jövőre átépíteni, külső segítség esetén esetleg lecserélni.

A társaság jelenlegi évi üzemanyag-igénye 4 millió liter. A jelenlegi szabványok szerint 10 százalékos mértékű keverési arányig jár adómentesség, így 400 ezer litert lehetne kiváltani bioetanollal.

A vezérigazgató jelezte, hogy ezt az igényt a szabadegyházi alkoholüzem valószínűleg tudná fedezni, hosszabb távon pedig a Marcali közelében épülő bioetanol-üzem lehetne a beszállító. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.