A londoni városvezetés a kormány decentralizációs programjának keretében új hatásköröket kapott az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem és a stratégiai tervezés terén.

Ken Livingstone főpolgármester így fogadta ezt: „Amióta Szingapúrban jártam, és láttam, hogy a város milyen sikertörténet, úgy érzem, elszalasztanánk a lehetőséget, ha bármi kevesebbel beérnénk, mint a teljesen független városállami státussal, saját külpolitikával és hadsereggel egyetemben.”

Vörös Ken ezt inkább csak tréfának szánta, de Richard Sennett, a Londonban tanító amerikai városszociológus félig-meddig komolyan veszi. Felidézi az ókori görögök, a reneszánsz Itália és az 1870 előtti Németország városállamainak példáját. Azon elmélkedik, hogy a városok mind demográfiailag, mind gazdaságilag egyre nagyobbak lesznek a saját országukhoz képest. S ezért egyre nehezebb elfogadni, hogy Londonnak több köze van Sheffieldhez vagy Prestonhoz, mint Sanghajhoz vagy Párizshoz.

„London számára New York a legfontosabb hely, ahogy New York számára London és Tokió – mondja Sennett. – London egy olyan ország része, amely sajátmagából és New Yorkból áll.”

Csúcsforgalom a londoni Cityben