Jobboldalon a Jobbik, szemben a MIÉP

Gyökeresen eltérő utat választott az őszi választásra készülve a szélsőjobboldal két ereje: a MIÉP önálló erő marad, a Jobbik logója azonban egyre több fideszes jelölt plakátján tűnik fel.

A magyar társadalom tűrőképességének végéről, növekvő elégedetlenségről, pattanásig feszülő indulatokról beszélnek a fideszes politikusok. Ezek a megfogalmazások rímelnek a szélsőjobb kormánybuktatónak szánt, engedetlenségi mozgalmat hirdető jelszavaira.

Kósa Lajos a korábban lapunknak adott interjúban az 1990-es taxisblokádot emlegette, amikor három napra gyakorlatilag megbénult az élet Magyarországon. Stumpf István politológus egy konferencián azt mondta, hogy az állam további leépítésének kísérlete meghaladhatja az állampolgári türelem határát, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere szerint már a közeli jövőben sem kizárt, hogy a társadalmi feszültségek miatti radikalizálódás kikerül a politikai elit kontrollja alól.

A bejelentések szerint több érdekvédelmi szervezet is tüntetéseket, sztrájkokat szervez a Gyurcsány-csomag ellen, elsősorban a pedagógusok, az egészségügyi alkalmazottak körében nagy az elégedetlenség, s demonstrációra készülnek az egyetemisták.

A csupa fiatalt, köztük sok egyetemistát tagjai között tudó Jobbik szeptember 23-ra "kormánybuktató tüntetést" hirdetett a Köztársaság térre, az MSZP székháza elé. A demonstrálók ezután a Fidesz Hősök terén zajló tüntetésére sétálnak majd át, ahol Orbán Viktor beszél az egybegyűltekhez. A Fidesz szerint a Hősök tere emblematikus helyszín, a rendszerváltozás szimbolikus eseményének, Nagy Imre és mártírtársai temetésének adott helyet. A kormánypárti képviselők azonban mást látnak a helyszínválasztásban: szerintük a Fidesz Csurka István rendezvényeinek hagyományos helyszínén immár leplezetlenül "összenő azzal, amivel összetartozik: a szélsőjobboldallal".

Több településen megvalósult a Fidesz és a Jobbik önkormányzati választási szövetsége. Igaz, az egyik kivétel éppen a Kósa Lajos irányította Debrecen, ahol a helyi fideszesek viszszautasították a szövetséget a szélsőjobbal. Franka Tibor azonban élvezi Orbán Viktor pártjának támogatását, hogy Szécsény polgármestere lehessen, Demszky Gábor budapesti kihívója, Tarlós István független jelölt, a Fidesz és a Jobbik támogatását egyaránt elfogadta. Hasonló a helyzet Miskolcon, Budafokon pedig Szabolcs Attila polgármesterjelölt plakátján a Jobbik emblémája is helyet kapott.

A fejlemény azért is érdekes, mert korábban a Jobbik vezetői, például Balczó Zoltán alelnök azt mondták: megbocsáthatatlan, hogy Orbán Viktor megszavazta Románia uniós csatlakozását. Felrótták a Fidesznek azt is, hogy elnöke látogatást tett Izraelben, továbbá, hogy Oroszországot fontos partnernek nevezte. Továbbra is kérlelhetetlenek az Amerikában létrejött polgári körök, amelyek nyílt levélben szólították fel a Fidesz elnökét, hogy védje meg a Magyar Rádióból eltávolított Lovas Istvánt. Ez azonban nem történt meg, a publicistáért csak a Jobbik emelt szót.

A MIÉP is érzékeli a kormánypártok népszerűségének apadását, Csurka István engedetlenségi mozgalmat hirdetett. Útja azonban mégsem azonos a Jobbikéval, amellyel az országgyűlési választáson még együtt indult. Az önkormányzati választásokon többnyire önálló jelölttel indulnak, Tarlós Istvánt például a MIÉP a "Hazafias Népfront" jelöltjének tekinti, aki nem lehet Demszky "nemzeti oldali" kihívója, mivel így egy volt és egy jelenlegi SZDSZ-es között dőlhet el a pozíció sorsa.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.