Bajjal együtt: Tata a régi
Mert Tata a futballban - és egyáltalán: a sportban - nem a tóparti város, hanem a tábor.
Egyébként tele van a hely régiekkel, hiszen eljött a "fiúkat" megnézni Dunai II, Garami, Mészöly Kálmán. Nem volna nagy probléma, ha negyven évvel fiatalabbak lennének... Ám Dunai nem csupán balöszszekötőként volt kitűnő, pszichológusnak sem rossz. Minden mai játékosnak, akivel csak találkozik, mond valami lelkesítőt, sőt egy csatárral kapcsolatban már akkor rákezdi, amikor az még csak közeledik felé: "Kell egy erőszakos, gólveszélyes ék, olyan, mint a Torghelle..." S amint az újabban szaloniki futballista melléje ér, tettetett meglepetéssel felkiált: "Hát itt vagy, Sanyi?!"
A poént nem követi harsány nevetés; leginkább azért nem, mert ez egy szolid csapat. Szinte valamennyi játékosa visszafogott és udvarias, talán attól is, hogy a nyolcvanadik helyről tényleg van mire szerénynek lenni. Meg akad itt más is: az 1986-os világbajnokság - tehát húsz hosszú esztendő - óta mindössze egyszer fordult elő, hogy a magyar válogatott Eb- vagy vb-selejtezőt nyert továbbjutó együttes ellen. Ez persze nem feltétlenül rontja a norvégok elleni mérkőzés kilátásait, mert könnyen megtörténhet, hogy az észak-európaiak nem mennek tovább a csoportból...
Kisteleki István MLSZ-elnök mindenesetre mértéktartó: "Ha onnan közelítjük meg a szombat esti meccset, hogy mit értünk el két évtized alatt, akkor az esélyesség terhét még véletlenül sem kell cipelnie a csapatnak. Ám jobban szeretnék azon morfondírozni, mi lenne, ha végre szakítanánk a negatív szériával, de annyi a szomorú tény mögöttünk, hogy nem merek."
A kétkapus játék sem túlzottan biztató, bár abból a szempontból mégis, hogy a labdarúgók láthatóan jóban vannak egymással. S mindegyikük igyekszik segíteni a "legkisebbet", értsd: az egyszeres válogatott Horváthot. "Hátrébb, Andris; szép volt, Andris; igen, Andris!" - hallatszik sorra, azaz a kapitány felfedezettjének egyáltalán nem lehetnek beilleszkedési gondjai. Apropó, szakvezető! Bozsik Péter ezúttal is csöndes, mint mindig, az ember meg eltűnődik: ha másban nem, a hangvételben már üdítő változás van. Gondoljunk csak arra, mikkel próbált "etetni" bennünket az előző főedző, aki labdarúgóként valóban világsztár volt, dumában pedig "simply the best".
Mesélni persze mások is tudnak, s értelemszerű, hogy Mészöly megjelenésével nyomban felidéződik a két 1981-es magyar-norvég - "ott" Kiss László finom ívelésével, "itt" a telt házas 4-1-gyel, valamint az akkori szövetségi kapitány nem éppen petrarcai fordulataival -, továbbá az az 1990-es, gól nélküli bergeni meccs, amely után a szakvezető hazatelefonált, mit mondott szegény Knézy Jenő a tévében, majd zengett a szálloda hallja hajnalig... Mészöly azért 1966-ra is emlékezik, mert amikor Gera jó helyzetben mellé fejel, elsőre a homlokához kap, aztán hirtelen hozzáteszi: "Én sem fejeltem be onnan Sunderlandben Jasinnak."
Talán majd szombaton bemegy. Új sorozat, új remények, ugyebár... Ám - sok egyéb mellett - kissé csüggesztő, hogy mielőtt az edzőtábor felé kanyarodik a látogató, az útjelző táblán azt látja: Baj.
Jó volna egyszer már másfelé fordulni.
