Kiigazított Mohács

Másolatban kerülnek vissza a Mátyás-templomba azok a hatalmas bronz gyertyatartók, melyeket 1526-ban, a mohácsi csata után vittek el a törökök Budáról.

Az eredeti kegytárgyak Isztambulban, a Hagia Sophia (Ayasofiya) mecsetben állnak immár négyszáznyolcvan éve, s az ottani templombelső pótolhatatlan részeivé váltak. Csak egy rajtuk olvasható véset emlékeztet, hogy Szolimán szultán a "gyauroktól", azaz tőlünk zsákmányolta Buda első elfoglalásakor.

Másolataik hazakerülése tulajdonképpen a Rodostó Alapítványnak köszönhető, amelynek két építész munkatársa, Pintér Tamás és Deák Zoltán a Rákóczi-emigráció törökországi emlékeinek kutatása közben jó kapcsolatot épített ki a helyi műemléki hatósággal. Amikor itthon Deák Zoltánt bízták meg a Mátyás-templom felújításának építészeti tervezésével, felmerült benne az ötlet, hogy legalább másolatban haza kellene hozni a gyertyatartókat, s újból felállítani eredeti helyükön, a templomban. Több kérelem után - egy török alapítvány közbenjárásával - végül is sikerült engedélyt szerezni, hogy egy magyarországi restaurátor, Pándi Tamás Isztambulban mintát vehessen az eredeti darabokról. A minták alapján aztán itthon újraöntették, s Jeges András szobrász, restaurátor műhelyében összeállították a két legnagyobb méretűt.

A rekonstruált gyertyatartók reneszánsz stílusúak, két és fél méter magasak, akantuszlevél-, virág- és tobozpikkely-motívumok láthatóak rajtuk. Pintér Tamás feltételezése szerint az eredetiek olasz mesterek munkái, de valószínűleg magyarországi műhelyben készültek.

Van egy harmadik gyertyatartó is, amely az említettekkel együtt került el Budáról a hajdani Konstantinápolyba. Ez azonban kevésbé díszített, balluszterszerű, s kisebb. Erről is készült szilikonminta és gipszmásolat, de bronzba egyelőre nem öntötték, mert nem jutott rá pénz.

Az Isztambulban levett minták hazahozatala és az öntés, formázás több mint hatmillió forintba került. A költségek nagy részét két magyar alapítvány, a Pro Professione és a Vároltalmazó Közalapítvány fedezte.

A gyertyatartók hivatalos átadása szeptember 2-án, szombaton lesz a budavári városházán, annak az ünnepségsorozatnak a keretében, amelyet Buda töröktől való visszafoglalása 320. évfordulója alkalmából rendeznek. Jelen lesz Törökország nagykövete, Umur Apaydin is. Ezután viszik majd át a visszatért kegytárgyakat a Mátyás-templomba, ahol az oltár két oldalán állítják fel őket.

Itthon, a restaurátormûhelyben
Itthon, a restaurátormûhelyben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.