Eddig jóval tovább nyújtózkodott az ország a takarója hosszánál, többet költöttünk, eladósodtunk - hangzik (ki tudja, hányadszor) a kormányzati vallomás. Az ígéret pedig: ennek most vége, komoly az elszántság a költségvetés rendbetételére. Ehhez több bevétel és kevesebb kiadás kell, így többe kerül majd a vasárnapi húsleves, drágul a cigaretta, a sör, és a távfűtés ára is emelkedik. A nagyobb bevételből a vállalkozók is vaskosan "kiveszik" a részüket. Az egyéni - sokszor kényszer- - vállalkozóknak például eddig körülbelül harmincezer forintot kellett havonta befizetniük a társadalombiztosításba ahhoz, hogy később legalább csekélyke nyugdíjra számíthassanak. Mától ennek a dupláját. Vagy ha nem teszik, megindokolhatják ezt az adóhatóságnak, de akkor lehet, hogy a körmükre néz az Apeh. A nyugdíj szempontjából persze ez lehet jó, sőt, voltaképp az egyetlen járható út, a probléma csupán azzal van, hogy októbertől jön a magasabb evakulcs, januártól a házipénztáradó, az elvárt minimumadó és mától itt van a szolidaritási adó is.

Mindezt látva, akár nyugtatólag is hathat, hogy a kormány szerint csupán négy százalékkal csökken az átlagmagyar reálbére, és az átlagos háztartások fogyasztása is csak egy százalékkal esik viszsza jövőre. Statisztikaiátlag-magyarból viszont kevés van az országban. Egy evázó egyéni vállalkozónak a költségvetési felelősségvállalás most legkevesebb havi 50-60 ezer forintjába kerülhet, de a beígért adórevizori szigor révén fehéredő munkajövedelmek is négy százaléknál jelentősebb reálbércsökkenést hoznak.

Egyelőre ennyit tudni. Szükséges rossz van. Jobb most még senkinek sem lett, és még az sem látszik világosan, mitől is lesz. Az adótörvény-tisztelők pedig joggal citálják a magyar örökzöldet: aki eddig fizetett adót, az ezután még többet fog, aki meg elkerülte azt, az valószínűleg a jövőben is megkeresi majd a kiskapukat - a szűkülő kínálat ellenére nem lesz nehéz dolga, hiszen a legális adóelkerülésre (szebben fogalmazva, adóoptimalizálásra) címlapon hozott szakcikkek és egész oldalas hirdetések hívják fel a figyelmet.

Persze az is nehezen fér a józan paraszti ésszel gondolkodók fejébe, hogy ha most a költségvetés megmentése a tét, akkor mi volt tavasszal és tavaly év végén, amikor adócsökkentésről törvénykeztek, és dübörgő gazdaságot emlegettek. Vajon miért kell most azt elhinni, hogy az áldozat meghozza gyümölcsét, és három év múlva stabil költségvetést, csökkenő államadósságot és hatékony állami szolgáltatásokat kapunk. Egyelőre még a hivatalos papírokból sem olvasható ki egyértelműen, mitől is érjük el három-négy év múlva azt, hogy ne kelljen szabadságot kivenni a hivatalos ügyek intézéséhez, és a járulékfizetésért cserébe ne a magánrendelőkben vagy hálapénzért kelljen egészségügyi szakellátást vásárolni.

Ha valaki mindezért verejtéket és könnyeket ígér, arra számítson: csak az áll mögé, aki hisz a szebb jövőben, és abban, hogy a pulpituson álló politikus tudja, mit kell tenni. Egyelőre jóindulattal is csak remélni lehet azt, hogy az áldozat nem hiábavaló, és néhány év múlva elmarad a menetrend szerinti újabb kiigazító csomag.