Gyurcsány hosszú menetelésre készül

A kormány közvetlen irányítása alá tartozó megyei szervezeteket a jövő évben régióssá alakítják át - mondta Gyurcsány Ferenc a tegnap Siófokon tartott közigazgatási konferencián.

- Ma a közpénzek minden száz forintjából tizenkilencet a közszférára fordítunk, ami a közigazgatás reformjával öt év múlva 14-15 forintra csökkenhet - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap délután Siófokon a XIV. Országos Közigazgatási Konferencián. A Luxemburgból, az EU pénzügyminiszteri csoportjának vezetőjével folytatott konzultációról érkezett kormányfő kijelentette, a várhatóan 40-50 milliárd forintba kerülő államreform végére a jelenleg nagyjából százezres köztisztviselői kar létszáma húsz százalékkal fog csökkenni.

A miniszterelnök az állampolgárok adójából fenntartott hivatalok működési szemléletéről szólva úgy fogalmazott: "Drágák vagyunk, és úgy teszünk, mintha mi tennénk szívességet." Megjegyezte: ma Magyarországon egy gazdasági vállalkozás engedélyezéséhez beszerzendő iratok menynyisége és az ügyintézés időtartama is meghaladja más országokét. Szükség van deregulációra, vagyis a kötelező előírások számának csökkentésére, továbbá arra, hogy a közigazgatásban is mérjék a teljesítményt. Ebből természetesen a kormányzat sem marad ki: a jövő év elejétől bevezetik a személyekre lebontott teljesítménymérést és az ehhez kapcsolódó differenciált bérezést a központi igazgatásban dolgozó mintegy hatezer tisztviselőnél.

Gyurcsány Ferenc a közigazgatás átalakításának részeként bejelentette, hogy jövőre régiós tagolódásúvá szervezik át a kormány közvetlen irányítása alá tartozó intézményeket - a rendőrségektől az adóhatóságokig -, és minden olyan integrációt támogatni fognak, amely megyei intézményekből régiósakat alakít ki. A települések és kistérségek szintjén is az integrációt kívánják elősegíteni, a cél az, hogy a jegyzők a jövőben ne települési, hanem kistérségi igazgatási központokban dolgozzanak.

A "hosszú menetelést" ígérő miniszterelnök végezetül kifejtette: a szükségképpen ellentmondásokkal is terhelt vitákban nem egyszerűen megértést kér, a változás a vele járó következményekkel együtt elkerülhetetlen.

Fidesz: második Gyurcsány-csomag

Második Gyurcsány-csomagnak nevezte a konvergenciaprogramot a Fidesz szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján, Szijjártó Péter szerint a program az emberek újabb, értelmetlen megsarcolásáról szól.
"A konvergenciaprogram arra koncentrál, hogy hol lehet még többet, és hol lehet még jobban megszorítani, arra koncentrál, hogy hogyan lehet még több pénzt elvenni a magyar emberektől." Szerinte a program rossz az embereknek, mert öt fő területen komoly megszorításokat tartalmaz: így a közszférában 10 százalékos elbocsátást, az egészségügyben, az oktatásban és az ártámogatások területén pedig komoly szigorító intézkedések következnek, míg a nyugdíjrendszer átalakításával, például a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével a kormány gyakorlatilag "hadat üzent a nyugdíjasoknak".

A magyar miniszterelnök luxemburgi kollégájával - nem hangzott el kritika
A magyar miniszterelnök luxemburgi kollégájával - nem hangzott el kritika
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.