PDSZ: egy éven belül tízezer pedagógus is elveszítheti állását

Egy éven belül tízezer pedagógus is elveszítheti az állását a kötelező óraszám emelése miatt a konvergenciaprogramban foglaltak szerint - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel.

Az érdekvédő elmondta, a konvergenciaprogram oktatási reform fejezetében szó szerint szerepel, hogy a kötelező óraszám emelése 2006/2207-ben mintegy tízezer fő munkaidő alapjának megtakarítását jelenti.

Ez a szám azonban még ennél is magasabb lehet két-három éven belül a nem most, hanem 2007 szeptemberében életbe lépő emelés hatására - tette hozzá a szakszervezeti vezető.
Kerpen Gábor közölte: aki azt mondja, hogy kevesebb pedagógus, kevesebb pénzért több feladatot ellátva színvonalas oktatást tud biztosítani, az vagy önmagának is, vagy "csak" a társadalomnak hazudik.

A most szeptemberben életbe lépő "heti két óra ingyenmunka" miatt ugyanakkor évente nominálisan 100 ezer forinttól esnek el a pedagógusok Kerpen Gábor becslése szerint.
A PDSZ szerint mindenkiért ki kell állni a közszférában, de a legfontosabb napi feladatának a közoktatásban dolgozók érdekeinek védelmét nevezte jelen pillanatban.

Az érdekvédő úgy értékelte, hogy a kormány hibájából a mostani tanévkezdés nem a gyerekekről, hanem az intézményvezetők bizonytalanságáról, félelmeiről szól.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.