Biomassza erőművet terveznek Salgótarjánban

Biomasszával működő erőmű létrehozását tervezi Salgótarjánban az EETEK Holding Energia-hatékonysági Zrt.; a létesítmény várhatóan 2008 első felében kezdi meg működését - mondta Illés Elemér, az EETEK üzletfejlesztési igazgatója.

A 20 millió eurós beruházással 25 megawatt teljesítményű, teljes egészében faaprítékkal üzemelő erőmű épül meg a nógrádi megyeszékhelyen - közölte Illés Elemér.

Az erőmű az Ipoly Erdő Zrt. területén kitermelt fából állítja majd elő az energiát, a helyi energiahordozó felhasználása pedig azt jelenti, hogy a város kevésbé lesz kiszolgáltatva az olaj- és földgázár emelkedésének - tette hozzá.

A faapríték és tűzifa hosszútávú biztosítása miatt az EETEK előszerződésről tárgyal az Ipoly Erdő Zrt.-vel.

A salgótarjáni beruházásra létrehozott, és a majdani üzemeltetést végző ST Biomassza Erőmű Kft. 15 évre szóló megállapodást kötött a Salgótarján távhőellátását biztosító Tarjánhő Kft.-vel. Az önkormányzati tulajdonú cég ennek értelmében évi 16 ezer gigajoule hőenergiát vesz majd át a beruházótól.

Illés Elemér tájékoztatása szerint az erőmű a városi távhőellátás 50 százalékát biztosítja majd.

A fűtési időszakon kívül termelt villamosenergiát az Észak-magyarországi Áramszolgáltatónak adják el.

Salgótarján önkormányzata már jóváhagyta a területrendezési terv módosítását az acélgyár mögötti területen, jelenleg a hatósági engedélyek beszerzése folyik.

Az üzletfejlesztési igazgató szerint a beruházás megtérülési ideje legalább 10 év.

Hozzátette: a beruházás más befektetéseket is elindíthat Salgótarjánban.

A budapesti központú EETEK Holding tulajdonosa a DEXIA-FE Energiahatékonysági és Emissziócsökkentési Alap. Az Alapot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, és a belga-francia, önkormányzati finanszírozással foglalkozó DEXIA bank hozta létre 1999-ben, hogy segítse a közép- és kelet-európai országok energiahatékonyságának növelését.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.