A délelőtti teendőit követően és a délutáni OÉT-ülés előtt negyedórára tudott beugrani Veres János a HBLF üzleti fórum és az ICEG kutatóközpont Kihívások - A nagy áttörés? című konferenciájára, amely gazdaságpolitikusokat, ellenzéki kutatókat és szakértőket vonultatott fel, immár negyedszer, a pénzügyi csúcstalálkozó elnevezésű vitasorozatában. A pénzügyi tárca vezetője - nem ismerve az előtte és utána felszólalók mondanivalóját - elsősorban a konvergenciaprogramról beszélt, amit viszont, kellő információk hiányában mindenki más széles körben elkerült. Veres a program érdemének azt tartotta, hogy az egyensúlyteremtés pályájának szerinte Brüsszel által is elfogadható felvázolása mellett kitér a szükséges reformok öt-hat területére. Akadnak, akiknek ez is sok, mert a polgárokat minden hátrányos intézkedéstől megóvnák, s akadnak, akiknek ez kevés, mert részletes reformtervet vártak.

Nos, az első felszólaló, Bokros Lajos, a CEU vezérigazgatója azt mondta, hogy a reformok kritikus tömegére, szakmailag egymásba fonódó rendszerére lenne szükség, hogy az átalakítás valóban hasson. Csupán az egyébként szükséges vizitdíj az egészségügyben vagy a tandíj az oktatásban, semmit sem old meg. Örül viszont, hogy a kormány végre szembenéz a valóságos helyzettel, ez fontos, hiszen innen meg lehet találni a megoldást, a kiutat. Az egyetemi professzorként tevékenykedő volt pénzügyminiszter az utóbbi hónapokban, sőt talán években több fórumon is kifejtett reformelképzeléseit mutatta be, amelyek a közszolgáltatások minőségét javítanák, a hozzáférés esélyegyenlőségével együtt. Bokros ugyanakkor úgy látja, az új évezred első tíz éve elveszett, az egyensúly megbomlása és a helyreállítására tett kísérlet miatt.

Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere szerint áttörés helyett azt látjuk, hogy a kormány a sötétbe ugrik. A baj az, hogy az utóbbi tizenhat évben a piac, a család és az állam együttműködése nem alakult ki. Utalt rá, hogy a személyi-jövedelemadó-rendszer bevezetésekor a bérek alacsony szintjét azzal indokolták, hogy azokban nincsenek benne a közszolgáltatások árai. Ez ma is így van, tette hozzá, vagyis nem lehet fizetőssé tenni az oktatást és az egészségügyet, mert ez túlfeszíti a családok tűrőképességét, radikalizálhatja a társadalmat, amin a kormány képtelen lesz úrrá lenni. Az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás állami feladat. Leszögezte: az uralkodó neoliberális doktrínát fel kell váltani egy olyan gazdaságpolitikával, amely összhangba hozza a profitmaximalizálásra törekvő tőke szándékait a nemzet szociális és jóléti céljait megfogalmazó állam kötelességeivel.

Erre persze később többen is reagáltak, legelőbb Draskovics Tibor, az államreformért felelős kormánybiztos, aki úgy értékelte, hogy Stumpf nemzethalál-víziót festett fel, bár tudja, hogy a mostani kormány nem helyezi piaci alapra a közszolgáltatásokat. De közvetve Kóka János gazdasági miniszter is válaszolt, aki ugyan késő délutáni felszólalóként nem hallotta a reggeli Stumpfot, de megjegyezte: a térségben az is érték, hogy nem egy jobboldali, nacionalista kormány alakult a választások után. Szerinte a befektetők számára a komplex stabilitás a legfontosabb szempont. Majd kitért arra, hogy most ugyan háttérbe szorulnak a növekedés és versenyképesség tényezői, de a szabad demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy 2009-ben adóreform legyen, méghozzá egységes kulccsal.

Ez volt Csillag István volt gazdasági miniszter, Eximbank-elnök mondandójának is az egyik fontos eleme, azzal, hogy világosan meg kellene jelölni a határidőket, mi meddig tart, mennyi fájdalmat okoz, milyen következményei lesznek. Bod Péter Ákos egyetemi tanár pedig azt feszegette, vajon miért esik vissza a gazdasági növekedés üteme jövőre és 2008-ban, ha jönnek az EU fejlesztési forrásai.

Növekedni kiigazítás mellett is lehet, mutatta be a Nemzetközi Valutaalap 165 országra, s háromszáz fiskális rendezési programra kiterjedő vizsgálata alapján Christoph Rosenberg, a pénzügyi intézmény szakértője. A tanulság az, mondta, hogy azok a költségvetési tisztulási folyamatok sikeresek, amelyek a kiadások - ártámogatások, állami bérek - csökkentésén alapulnak. Finnország és Litvánia példáját hozta fel, ahol a nagy államháztartási hiányt úgy nyirbálták meg, hogy a gazdaság gyorsan és tartósan magas ütemű növekedési pályára állt.