Újabb humanitárius katasztrófa fenyeget Szudánban

A szudáni kormánycsapatok folyamatos érkezése Dárfúr tartományba újabb humanitárius katasztrófával fenyeget Szudánban - figyelmeztetett az Amnesty International hétfőn közzétett közleményében.

Kate Gilmore, a londoni központú emberi jogi szervezet főtitkár-helyettese szerint az embereket megrémíti Dárfúrban, hogy ugyanazokat a katonákat küldték oda "megvédeni" őket, akik korábban elűzték őket házaikból és falvaikból.

A kartúmi kormány azt tervezi, hogy a tartomány biztosítása címén 10 500 katonát küld Dárfúrba. Az AI főtitkárhelyettese szerint ez a "védelmi terv" csalás, ezért el kell utasítani. Szavai szerint az ENSZ-nek kell nyomást gyakorolnia a szudáni kormányra, hogy fogadja el inkább nemzetközi békefenntartó erők jelenlétét Dárfúrban.

Májusban Abujában békemegállapodást írt alá Dárfúrról a Szudáni Felszabadítási Mozgalom (SLM) többségi frakciója és a kartúmi kormány. Ugyanakkor az SLM kisebbségi frakciója, valamint a másik lázadó szervezet, a Mozgalom az Igazságért és az Egyenlőségért (JEM) mindeddig nem írta alá a dokumentumot. 180 és 300 ezer közé tehető a halottak száma, és legalább 2,4 millióan kényszerültek elmenekülni otthonaikból a 2003 óta dúló dárfúri harcok következtében.

(MTI/AFP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.