Tévesen emlékszik SS-tagságának időtartamára Günter Grass

A hamburgi hírmagazin internetes kiadásában ismertetett világháborús akta tanúsága szerint Grass nem 1944 szeptemberében került a Waffen-SS egyik harcoló alakulatához, mint írja önéletrajzi kötetében. Az író ebben úgy emlékezik vissza, hogy 17. születésnapját már a katonai kiképzés közben ünnepelte 1944. október 16-án.

A most nyilvánosságot kapott háborús dokumentum viszont egyértelművé teszi, hogy Grass csak 1944. november 10-én vonult be a Waffen-SS-hez. Ezt a német forrást megerősítik a Spiegel-online által korábban idézett amerikai akták, köztük a marienbadi katonai kórház betegkönyvének kivonata is. Ebben Grass szolgálati egységeként a 3. harckocsi-elhárító kiképző osztag szerepel. Ilyen osztag csakugyan létezett a Waffen-SS kötelékében, ám Grass
emlékeivel ellentétben nem tartozott a Frundsberg harckocsizó hadosztályhoz.

További ellentmondás forrását képezi, hogy a marienbadi betegnyilvántartó jegyzékben Grass neve mellett a rendfokozat rubrikában "Schtz" (Schütze = lövész) szerepel. Katonai szakértők szerint itt mindenképpen a Waffen-SS-re vonatkozó utalásnak kellene állnia. A Der Spiegelnek nyilatkozva az író nem tudta megmagyarázni a fenti bejegyzés okát.

Új könyvében Grass azt írja: a frontvonal mögötti káoszban Wehrmacht-egyenruhát és új papírokat szerzett magának, attól tartva, hogy ha a Waffen-SS uniformisában esik fogságba, azonnal agyonlövik. A német hadsereg (Wehrmacht) aktái között talált feljegyzések ugyanakkor megerősítik, hogy Grass valóban 1945. április 20-án sebesült meg, és nyolc nappal később szállították be a marienbadi tábori kórházba. Innen május 13-án, öt nappal a német hadsereg kapitulációja után került át egy oberpfalzi hadifogolykórházba. Szakértők bizonyosak abban, hogy ez csak Auerbachban lehetett, ahol az SS-hadifoglyok legnagyobb tábora működött a háború után.

(forrás: MTI)

Günter Grass
Günter Grass
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.