Sok kicsi sokra megy
Bár egy ízben tényleg sikerült egy egész Ifi-sátrat összespórolnom, a takarékbélyegre azért mégis inkább úgy emlékszem, mint apukám házi feladatára. A tanító néni havonta egyszer kihirdette, hogy roszszul áll az osztály a takarékbélyeg-versenyben, mi ezt odahaza jelentettük, az apukák pedig morcos arccal a zsebükbe nyúltak, és másnap mindenki ragasztott.
Mit tudtam én akkor, hogy ez nem más, mint haladó hagyomány? Úgy tűnik, a magyar állam már jó ideje nagy erőkkel igyekezett takarékoskodásra buzdítani a polgárait. Itt van például előttem az Országos Takarékpénztár 1951-re kibocsátott reklámkiadványa, amelyben boldog, mosolygó embereket mutató színpompás rajzok népszerűsítik a spórolást. Rögtön az első a később gyerekek osztályrészévé vált módszert propagálja: "Sok kicsi sokra megy... Takarékoskodj! Ne költsd el egyszerre pénzedet! 1-2-5 Ft-os takarékbélyeggel rövid idő alatt nagy összeget gyűjthetsz össze! Fordulj munkahelyed takarékossági megbízottjához!"
Ennyivel persze nem érte be a még ifjú, csak 1949-ben létrejött takarékpénztár. A vonatkupéban Szabad Népet olvasó nyaraló rajza mellett azt közölte: "Üdülési költségedet gyűjtsd össze előre takarékbetétben! Addig is, míg felhasználod, kamatozik." Meleg szívvel ajánlották a nyereménybetétet - "Sorsolás félévenként! A betétösszeg mindig tiéd marad!" -, akárcsak az átutalási betétkönyvet, amellyel a közüzemi díjakat lehetett "költségmentesen" fizetni. A parasztoknak a jószág árát tanácsolták takarékba tenni, a házasulóknak pedig arra hívták föl a figyelmét, hogy a lakásépítő szövetkezetekben kamatmentes állami támogatással lehet saját otthont építeni.
Mindezt az Országos Takarékpénztár tizenkilenc budapesti és huszonöt vidéki fiókjában lehetett megtenni. Igaz, a takarékoskodók rendelkezésére álltak a postahivatalok is, és a takarékpénztár nagy betűkkel hirdette, hogy "a fiókhálózat kibővítése folyamatban". Más kérdés, hogy vajon mennyire talált telibe ez a lelkes propaganda: hiszen akkoriban az állampolgárokat más módon is elszánt spórolásra ösztönözte az állam. Pár hónappal korábban, 1950 őszén hirdették meg az első békekölcsönjegyzést, éppen egy évvel azután, hogy tervkölcsön jegyzésére buzdítottak minden egyes dolgozót. Fizetése egy tetemes részét ajánlotta fel önként mindenki, aki képtelen volt kibúvót találni az adományozás alól.
Könnyen elképzelhető tehát, hogy sokan nem hallgattak az Országos Takarékpénztár bölcs tanácsára: "Boldogságot a munkád mellett azzal is biztosítasz, ha azt takarékbetéttel is alátámasztod."
