Gyászlobogó a Parlamenten és a Városházán

Az augusztus 20-i tűzijáték alatti tragikus eseményekkel foglalkozó vizsgálat ugyan lezárult, a Szilvásy György által bejelentett következtetések után azonban még folynak a személyi felelősség megállapítására vonatkozó eljárások. Ennek jegyében kezdeményezett további vizsgálatot az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője ellen Persányi Miklós.

A miniszter annak akar a végére járni, hogy Dunkel Zoltán mindent megtett-e azért, hogy működjenek a szükséges információs rendszerek és csatornák. A másik szakminiszter, Lamperth Mónika viszont azt vizsgálná, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Tatár Attila és helyettese, Muhoray Árpád mindent megtett-e a zökkenőmentes működés érdekében. Tegnap a kormányszóvivő is megerősítette: az ügy akkor zárul le véglegesen, ha a személyek elleni vizsgálatok is befejeződnek.

Tegnap délben egy percre meg kellett volna állnia az életnek a fővárosban a vasárnapi viharban életét vesztett öt ember emlékére. Nem állt meg, igaz, megszólaltak a mozdonykürtök, a Parlament és a főpolgármesteri hivatal épületére pedig gyászlobogót tűztek. A kormány még szerdán döntött úgy, hogy a fővárossal közösen arra kéri a budapestieket, péntek délben egyperces néma leállással fejezzék ki részvétüket és együttérzésüket a vasárnapi természeti katasztrófa áldozatai és sérültjei iránt. Néma megemlékezést tartottak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kápolnájában, majd Erdő Péter bíboros imádságot mondott a vihar áldozatainak lelki üdvéért, a sérültek felépüléséért.

A tűzijáték ideje alatt kitört vihar miatt öt ember meghalt, és több százan megsérültek.

l Péntekig mintegy 5500 lakás- és épületbiztosítási kárbejelentés érkezett a magyar biztosítókhoz. A becsült kárösszeg meghaladja az 520 millió forintot. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint számértékben igen, kárértékben viszont alig növekedtek a bejelentések. Eddig 350 gépjármű-tulajdonos jelentkezett casco biztosítása alapján. A Mabisz adatai szerint 450 vállalat 400 millió forintnyi kárigényt nyújtott be jellemzően ipari létesítmények, üzletek, irodák tető- és üvegkárok miatt.

Egyperces gyász péntek délben
Egyperces gyász péntek délben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.