Szombathelyi ételmérgezés: három halott, 207 beteg

Három halottja van a múlt szombaton történt szombathelyi ételmérgezésnek, amelyben eddig 207-en betegedtek meg, közülük 67-en kórházban vannak. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.

A szombathelyi szalmonellafertőzés három halálos áldozata - egy 55 éves férfi, és két 70 év feletti nő - szerdán késő este, illetve csütörtök hajnalban veszítette életét a szombathelyi Markusovszky kórház infektológiai, illetve intenzív osztályán.

Amint arról már beszámoltunk, a vasi megyeszékhely három szociális étkeztetőhelyéről szombaton 750 ember kapott ebédet. A két menühöz - reszelt tésztás leves, zöldfőzelék sült hús feltéttel, illetve krumplileves, finomfőzelék pörkölttel - diós kocka volt a desszert. A vizsgálatok eddigi adatai szerint a sütemény okozta a fertőzést, amelynek következtében már szombatról vasárnapra virradóan észlelték az első megbetegedéseket. Magas lázzal, hányással és hasmenéssel járó tünetekkel tegnapig már 207-en fordultak orvoshoz, közülük 67 beteget ápolnak kórházban: a Huszár úti fertőzőosztályon és a központi belgyógyászaton.

Stánitz Éva városi tiszti főorvos tegnap tudósítónknak azt mondta: a halálesetek bekövetkeztében bizonyosan szerepe volt a szalmonellafertőzésnek, ám hogy szorosabb ok-okozati összefüggés van-e a halálokok és a fertőzés között, azt az igazságügyi orvos szakértő állapítja majd meg a boncolást követően.

Az egyik elhunyt nőbeteget kezelő orvos, Farkas Tamás tudósítónknak elmondta: az asszonynál a fertőzés miatt kóros kiszáradás alakult ki, ám szerinte nem csak ez okozhatta a halálát, hanem vélhetően más súlyos betegségek is. Az Origo című internetes lap tegnapi híradása szerint a három halálos áldozat közül kettő súlyos betegségben szenvedett.

Az első laboratóriumi vizsgálatok szerdán mutatták ki a szalmonellát. A három főzőkonyhát és a cukrászüzemet már a betegség észlelésekor bezárták.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.