Még fehér a vendéglői feketelista

Hivatalosan augusztus elseje óta létezik az a feketelista, amelyre az ételmérgezésben ludas vendéglátóegységek, illetve közétkeztető cégek kerülnek fel.

A www.antsz.hu címen elérhető lista azonban még üres, így nem is látható, ebben a hónapban ugyanis egyedül Szombathelyen történt ételtől megbetegedés, igaz, ot három idős beteg meg is halt. A vizsgálat azonban még nem zárult le, így ez az eset nem kerülhetett fel a listára.

Az ételmérgezést okozó vállalkozások nevét, címét visszamenőleg nem közlik, az új listán azonban egy évig szerepelnek majd azok, akik augusztus elseje után bizonyítottan felelősek akárcsak egyetlen ember megbetegedéséért is. Kiss Tímea, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs szervének munkatársa azt mondta: a hosszadalmas labor- és járványügyi vizsgálatok miatt három hét, de akár két hónap is szükséges ahhoz, hogy a felelősséget meg lehessen állapítani. A köznyelvben csak vendéglői feketelistaként emlegetett internetes helyre csak lezárt ügyek kerülhetnek. Az egyelőre fehér listán a vendéglátó egység neve, címe, a diagnózis, a megbetegedettek száma és az esemény dátuma szerepel majd, vagyis sem cég, sem személyek nevét nem tartalmazza. Egy éven túl is fellelhetőek lesznek a konkrét ügyek, mert az archívumba kerülő, egy évnél régebbi esetek listája is nyilvános lesz.

l Összesen csaknem 118 millió forint bírságot szabott ki az ÁNTSZ júliusban az élelmiszer-egészségügyi ellenőrzések során. A szolgálat több mint hat és fél ezer vendéglátóhelyen és kereskedelmi egységben vizsgálódott, legtöbbször lejárt szavatosságú élelmiszer forgalmazásáért, nem megfelelő tárolásért és a takarítás hiányáért bírságoltak. Júliusban tizenegy üzlet működési engedélyét függesztették fel. (B. P.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.