Izrael-ellenesség és antiszemitizmus
„Kib…ott zsidók! A földkerekség összes háborúja az ő lelkükön szárad” – üvöltötte a rendőrök képébe Mel Gibson, amikor ittas vezetésért elkapták a kaliforniai Malibuban. Részeg őrjöngése sokakat megdöbbentett, de amit mondott, senkit nem ért váratlanul. A híres hollywoodi színész egy megátalkodott holokauszt tagadó fia. Saját nyilatkozatai pedig, amelyekben a holokauszt tagadás vádja ellen védekezik, enyhén szólva kétértelműek.
2004-ben A passió című filmje kapcsán Peggy Noonan, az ismert konzervatív kolumnista, Reagan, és az idősebb Bush elnök beszédírója egy interjúban színvallásra késztette Mel Gibsont, de nem sok jót sikerült kipréselnie belőle.
PN: Vigyázzon, idézni fogom, amit mond. A holokauszt megtörtént, ugye?
MG: Vannak olyan barátaim, akiknek a karjára számok vannak tetoválva. A fickó, aki spanyolul tanított, holokauszt túlélő volt. Egy franciaországi koncentrációs táborban dolgozott. Igen, persze. Történtek atrocitások. A háború szörnyű. A második világháborúban emberek tízmilliói pusztultak el. 1932 és 1933 között több millió ember halt éhen Ukrajnában. A múlt században húszmillió ember halt meg a Szovjetunióban.
PN: Tehát arról van szó, hogy az élet tragikus, tele van harccal és erőszakkal, gaztettekkel és rosszindulattal?
MG: Pontosan.
Mel Gibson antiszemitizmusa tiszta sor. Tagadni próbálja ugyan, de első pillantásra felismerhető. Amerikában és Európában az antiszemitizmus általában burkolt formában, Izrael állam politikájának bírálatán keresztül nyilvánul meg.
„A bírálók rendszerint hevesen tagadják, hogy antiszemiták volnának. Véleményük szerint Izrael nyilvános bírálata nem kifogásolható, és nem is kelt zsidóellenes érzelmeket. Izrael magatartása elítélendő, és elítélendők azok a zsidók is, akik védelmükbe veszik” – írja Emanuele Ottolenghi, az oxfordi St Antony’s College tanára, a Guardian bloggere.
Az olasz Izrael-szakértő nem tagadja, hogy „Izrael politikája nemegyszer rászolgál a kritikára”. Ám a kritika gyakran olyan formát ölt, hogy „nem tekinthető másnak, mint alig kendőzött zsidógyűlöletnek”. „Ha Izrael kritikusai valóban nem antiszemiták, akkor miért melegítik föl a hagyományos antiszemita témákat, mint a zsidó világuralomra irányuló összeesküvés, a zsidók különleges befolyása a médiára, és hasonlók?”
Az Izrael elleni megnyilvánulások mögül kibukkanó antiszemitizmust gyakran leleplezi a sajtó, de egészen a legutóbbi időkig nem vizsgálták meg, hogy milyen arányban antiszemiták azok az emberek, akik szélsőségesen Izrael-ellenes nézeteket hangoztatnak. Erre vállalkozott a Yale University két professzora, Edward H. Kaplan és Charles A. Small. Eredményeiket a Journal of Conflict Resolution augusztusi számában tették közzé.
Kaplan és Small tíz nyugat-európai ország 5 000 polgárával készített felmérést (országonként 500 emberrel), hogy megállapítsa, fennáll-e valamilyen statisztikai összefüggés a szélsőséges Izrael-ellenesség és az antiszemitizmus között. Szélsőségesen Izrael-ellenesnek azokat tekintették, akik egyetértettek olyan állításokkal, mint például: „Izraelben apartheidet érvényesítenek az arabokkal szemben”, vagy „az izraeli hadsereg ok nélkül támad polgári célpontokat”, illetve helyeselték az olyan kezdeményezéseket, mint az európai egyetemek bojkottja az izraeli tudósokkal szemben, vagy az európai cégek kiszállása az izraeli vállalkozásokból. Az antiszemitizmust pedig azzal mérték, hogy a megkérdezettek egyetértenek-e az olyan állításokkal, mint például: „a zsidók különösen hajlamosak kétes eszközökkel elérni céljaikat”, vagy „a zsidóknak túl nagy hatalma van a gazdasági életben”.
A kutatás nem arra irányult, hogy az Izrael-ellenes állítások, az Izraellel szemben javasolt rendszabályok antiszemita tartalmúak, antiszemita szándékúak-e. Nem is arra, hogy Izrael politikája, illetve az izraeli politikával szemben gyakorolt kritika milyen hatással van az antiszemitizmus erősödésére. Kaplan és Small csak azt vizsgálta, „hogy az erősen Izrael-ellenes nézeteket hangoztató emberek nagyobb valószínűséggel táplálnak-e zsidóellenes érzelmeket, mint mások”.
A két kutató arra az eredményre jutott, „hogy egyértelmű statisztikai összefüggést lehet megállapítani az Izraellel szembeni ellenszenv és az antiszemitizmus között”. Az Izraelt hevesen támadó emberek nagyobb valószínűséggel bizonyulnak antiszemitának, mint mások. Azokban az országokban, ahol Izrael kritikája erősebb, erősebb az antiszemitizmus is.
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök, a szocialista párt főtitkára Izrael és az arab országok konfliktusában fenntartás nélkül az utóbbiak oldalán áll. Az Európai Parlament néppárti alelnöke, Alejo Vidal-Quadras nagy visszhangot kiváltó beszámolója szerint a miniszterelnök egy fogadáson antiszemita kirohanásra ragadtatta magát. „Néha érteni vélem, miért akarják némelyek igazolni a holokausztot” – mondta állítólag.
Kaplan és Small eredményei szerint a felmérésbe bevont tíz ország – Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Svájc – közül Spanyolországban vallanak a legtöbben Izrael-ellenes nézeteket, és ott mutatkoznak a legtöbben antiszemitának is.
