A tragédia nem kampánytéma

Navracsics Tibor napok óta ugyanazt ismételgeti.Ez félreérthetetlenné teszi, hogy az augusztus 20-i tragédiát és mások szerencsétlenségét a Fidesz eszközként használja. - áll az MSZP frakció közleményében, amelyben hangsúlyozzák: "Mi sem tehetünk mást, mint hogy újra és újra megismételjük: a vihar okozta balesetek ügye nem politikai ügy, és a legkevésbé kampánytéma. Az MSZP parlamenti frakciója és a kormány is elutasítja az ilyen hozzáállást és kikéri magának, hogy a természeti katasztrófát bárki összemossa a politikai célokkal.A miniszterelnök döntése meghozatalakor azt mérlegelte: történt-e a politikusi tevékenység hatáskörében kötelességszegés vagy nyilvánvaló gondatlanság. Ilyen nem történt. Politikusi tevékenység lenne egy létező jogszabály felülbírálása, vagy az adott szakmai szervezet alapfeladatainak a tevékenységet megnehezítő átszervezése, vagy megfelelő információ birtokában a szükséges döntés elkerülése. Ezt jelenti a politikusi felelősség, de ebben az ügyben ilyen nem történt.Az igazi kérdés sokkal inkább az, hogy miként lehet tenni azért, hogy ami történt, soha többé ne történhessen meg. A tragédia átpolitizálása semmire sem ad választ. Épp úgy, ahogy napok óta Navracsics Tibor sem." - írja Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

"Varju László, a szocialista politikusok és a kormány szíves figyelmébe ajánljuk a következő nemzetközi példákat: az év elején Hejce közelében balesetet szenvedett szlovák katonai repülőgép katasztrófáját, melyben a gép negyvenkét utasa veszette életét." - reagált a Fidesz az MSZP közleményére -: "Akkor a szlovák védelmi miniszter, jóllehet személyesen nem volt szerepe a szerencsétlenség bekövetkeztében, a balesetet követően néhány nappal lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott. Hasonlóan cselekedett tavaly az Egyesült Államok déli partvidékét letaroló Katrina-hurrikán pusztítása után a szövetségi katasztrófavédelem vezetője, Mike Brown, aki annak ellenére mondott le, hogy George W. Bush nyilvánosan megdicsérte munkáját. Ugyancsak felelősnek érezte magát annak a japán vasúttársaságnak a vezetője, aki azt követően mondott le, hogy a társaság egyik kisikló vonata 107 ember halálát okozta. Négy esztendővel ezelőtt Ukrajnában nyolcvanhárman haltak meg, amikor egy vadászgép a nézők közé csapódott. Az ukrán elnök menesztette a légierő parancsnokát, ugyanakkor nem fogadta el a védelmi miniszter lemondását. 1985-ben a francia honvédelmi miniszternek azért kellett távoznia, mert a titkosszolgálat Új-Zélandon elsüllyesztette a Greenpeace egyik hajóját. 2002 áprilisában az egész holland kormány önként lemondott, mert egy vizsgálat megállapította, hogy holland békefenntartók a boszniai Srebrenicában nem akadályozták meg a népirtást.Ezek a valódi politikai felelősség példái, melyekről Gyurcsány Ferenc nem akar tudni."- írta Cser-Palkovics András,a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyettes szóvivője.

(OS)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.