Riasztó riadólánc

Több irányban is folynak tovább a vizsgálatok az augusztus 20-án történtek föltárására. Egy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) és annak vezetője szerepének megállapítására, egy pedig Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és helyettese ellen.

Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy Tatárt, ellentétben néhány korábbi hírrel, nem fogják leváltani, sőt az ellene zajló vizsgálat is elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a zöldtárca vezetőjét, Persányi Miklóst is erre sarkallja, aki meglepő keménységgel állt ki Dunkel Zoltán, az OMSZ vezetője mellett, s a tárgyaláson koalíciós feszültségként értékelt egy esetlegesen túl szigorú felelősségre vonást. Értesülésünk szerint tudniillik a MeH-vizsgálat elsősorban a meteorológiai szolgálatnál talált komoly hiányosságokat.

Persányi Miklós lapunknak elmondta, hogy az OMSZ-nél tegnap reggel óta két vizsgálat is folyik: az egyik azt elemzi, hogy megfelelő körültekintéssel járt-e el az augusztus 20-i viharral kapcsolatos tájékoztatás során a szolgálat, a másik pedig kimondottan a szolgálat első emberének esetleges érintettségét vizsgálja. Az első eljárás keretében azt is megpróbálják kideríteni, hogy rendeltetésszerűen működött-e az év elején 80 millió forintos költséggel kialakított riasztási rendszer. (A pénzt a mátrakeresztesi katasztrófa után "követelte ki" magának a kormánytól az OMSZ és a katasztrófavédelem.)

Eközben fegyelmi eljárás folyik a vasárnapi piros veszélyességi fokozatú riasztást a katasztrófavédelmi igazgatóságra továbbító ügyeletes meteorológus ellen is. A hírek szerint az egyébként "szakmailag korrekt" tartalmú riasztást az OMSZ-től e-mailen juttatták el a BM katasztrófavédelmi ügyeletére. Az a megállapodás azonban, amit az említett rendszer beindításakor az OMSZ, a vízügy országos műszaki irányító törzse és a katasztrófavédelem kötött, azt tartalmazza - és információink szerint ez szerepel az OMSZ működési szabályzatában is -, hogy piros fokozatú riasztás eseténe-mailben, telefonon és faxon is kapcsolatba kell lépni a katasztrófavédelemmel. Úgy tudni, ez most nem történt meg. A vizsgálatokat Kovács Kálmán, a zöldtárca államtitkára vezeti.

Ami a rejtélyes e-mailt illeti: a meteorológiai szolgálat folyamatosan tájékoztatja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot az időjárási veszélyhelyzetekről. A katasztrófavédelemnek a jelzést továbbítania kell - a Budapestre és a főváros térségére vonatkozó riasztás esetén például értesítik a fővárosi polgári védelmet, a Pest megyei katasztrófavédelmet és az érintett területen lévő önkormányzati tűzoltóságokat. A veszély esetén szükséges rendkívüli intézkedésekről - például egyes területek kiürítéséről vagy a polgári védelmi erők mozgósításáról - viszont megint egy másik szervezet, az önkormányzat védelmi bizottsága, illetve indokolt esetben annak elnöke dönthet.

Ma tehát a riasztás meglehetősen kacskaringós úton jut el az illetékes vezetőhöz: a védelmi bizottság élén álló polgármesterhez. Igaz, a katasztrófavédelmi törvény arról is rendelkezik, hogy aki katasztrófaveszélyt észlel, az OKF mellett köteles közvetlenül tájékoztatni az érintett polgármesteri hivatalt és az önkormányzati tűzoltóságot is. Vagyis: a figyelmeztetést elvileg a védelmi bizottság vezetőjének is azonnal meg kell(ene) kapnia.

Ezért valójában csak elvi jelentősége van annak, hogy az OKF ügyeletese a meteorológiai szolgálat vasárnapi, e-mailben küldött riasztását csak órákkal később olvasta el. Ha ugyanis a kevéssel este fél nyolc után érkezett elektronikus levelet megnézi, azt csupán továbbítania kellett volna, s akkor is kérdéses, hogy a jelzés időben eljut-e a fővárosi védelmi bizottság elnökéhez. De csaknem bizonyos, hogy a kilenc órára tervezett tűzijáték leállítására, illetve a belső városrészek kiürítésére vonatkozó döntés még optimális körülmények között sem születhetett volna meg időben.

Haváriatörvény kell

Kormányzati források szerint a kabinet törvényt készül alkotni a rendkívüli helyzetek kezeléséről. A javaslat beterjesztését elsősorban a nyugat-európai nagyvárosokban bekövetkezett terrortámadások miatt szorgalmazzák, ám a vasárnapi vihar is arra figyelmeztet, hogy szükség van haváriatörvényre. Ebben szabályoznák egyebek mellett a felelősségi köröket, a döntési hatásköröket, s meghatároznák a tömegrendezvények szervezésének technikai és biztonsági feltételeit is. (L. K.)

Szakmailag korrekt?

Íme az üzenet, amit az Országos Meteorológiai Szolgálat küldött augusztus 20-án 19 óra 39 perckor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak.

Tárgy: Riasztás a közép-magyarországi régióra Üzenet: piros fokozatú riasztás a közép-magyarországi régióra

Nyugat felől viharos, 60-85 km/óra széllel kísért zivatarok érik el a régiót, helyenként heves zivatar is lehet, amit 90 km/óra körüli, vagy ezt meghaladó széllökés, felhőszakadás és néhol jégeső kísérhet. (L. K.)

Vihar után - vihar elõtt?
Vihar után - vihar elõtt?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.