Az 1900-es évek elején kerültünk a közepes fejlettségi szintre, azóta egyetlen kitörési kísérlet sem járt eredménnyel. Ha ezt a mostani sanszot is elszalasztjuk, akkor maradunk, sőt esetleg lejjebb is csúszhatunk a közepes fejlettség veszélyzónájában. A professzor szerint szinte Deák Ferencék óta nem volt ilyen nagy a hazai politikai elit gazdasági felelőssége, mint ma.

- Nemrég került a kezembe egy először 1971-ben megjelent kötete, A harmadik évezred felé. Ebben felvázolta a világgazdaság várható fejlődését. E könyv még a bipoláris világ keretei között íródott, amikor még volt "harmadik világ". Helytállóak-e ma is az akkori folyamatmegállapításai?

- Ha az ember visszatekint az elmúlt harminc-negyven évre, akkor a mai világ gondjainak jó része akkoriban kezdett megjelenni. Így sok tekintetben helyesen mutattam rá azokra a folyamatokra, amelyek a fejlődés "rendezőerőivé" váltak.

- Ilyen a globalizáció térhódítása, bár ezt a szót nem használta.

- Azt írtam: elkerülhetetlen, hogy a nemzetközi rendszer egy nagyobb integrálódás irányába fejlődjék.

- Volt-e nagy tévedése?

- A kutató a tévedéseiből tanul a legtöbbet. És igen, a politikai-társadalmi összefüggéseket nem láttam jól előre. Amikor a könyvet írtam, még két rendszer létezett, és a világ hatalmi szempontból is kétpólusú volt. De azért pár dolgot sikerült jeleznem.

- Éspedig?

- Akkoriban állandóan a szocializmus fölényéről beszéltünk. Én azt írtam, hogy a szocializmus deklarált fölénye nem automatikusan érvényesül, hanem csak az emberek, az államok cselekedetein keresztül valósulhat meg. S ha ezek éppen ellentétes irányúak, akkor a következmények nagyon súlyosak lehetnek. Azóta az akkori szocialista rendszerek összeomlottak, s ismét helyreállt a világkapitalizmus mint társadalmi rendszer egysége.

- Mi e rendszer kulcskérdése?

- Az, hogy e globális kapitalista rendszer mennyire lesz képes megküzdeni az emberiség sokasodó gondjaival. Ez az új világkapitalizmus sokban különbözik attól a kapitalizmustól, amely annak idején a Szovjetunió létrejöttét megelőzte. A piacgazdaság különböző modelljeinek sajátosságai pedig befolyásolják a globális folyamatokat. Az egyik modell, az úgynevezett amerikai típusú, szabályozott-szabad piacgazdaság. A másik típus a szociális piacgazdaság. A harmadik az ázsiai piacgazdaságok kooperatív-korporatív-koordinatív rendszere. A negyedik pedig Közép- és Kelet-Európában, illetve a volt szovjet tagköztársaságokban és a fejlődő világban alakult ki, s elegyíti az előbbi három több elemét. Egyes változatai leginkább az állammonopolista rendszerre emlékeztetnek. Részint azért, mert a gazdagság hihetetlenül koncentrált, s nagy az állam gazdasági szerepe. Az új vagyonos rétegek kialakulása az államon keresztül megszerzett lehetőségekhez kötődik. A nagyvállalkozók száma igen korlátozott, s ezek számos ponton monopolhelyzetet élveznek. További lényeges változás, hogy a politikai-katonai kétpólusosság megszűnése olyan hatalmi struktúra kialakulásához vezetett, amelyet "hierarchikus egypólusosságnak" nevezek.

- Ezen mit ért?

- Azt, hogy a csúcson az Egyesült Államok áll, az alsóbb szinteken pedig azok a hatalmak, amelyek gazdaságilag erősek. Az USA hatalmi pozíciói különlegesek. Ma olyan gazdasági és katonai erővel, olyan tudományos felkészültséggel rendelkezik, amelyet jelenleg senki nem képes behozni.

- Reménytelen a verseny?

- A következő huszonöt-harminc évben erre csak akkor lenne mód, ha az Egyesült Államok kormányzata a pozícióit megrendítő lépések sorozatát tenné.

- Melyek lehetnek ezek?

- Például a katonai fellépésekre gondolok: megeshet, hogy az USA katonailag az erején felül túlterjeszkedik. És persze a hiba gazdasági is lehet: az USA ma a világ legnagyobb adósa, óriási hiteleket vesz fel, és hatalmas méreteket ölt a belső eladósodása. Az amerikai rendszer természetesen nem külső hitelből élő gazdaság. De legyen a szövetségi állam bármennyire hatalmas, a bevételeket jóval meghaladó kiadásai és a kereskedelmi mérleg hiánya komoly veszélyt jelent. Az USA hosszú távú gondja lesz az is, hogy képes lesz-e kezelni a szociális problémákat.

- A bevándorlásra gondol?

- Nem, az előnyös a számára.

- Az olcsó munkaerő miatt?

- Részint. Másrészt a korösszetétel miatt, amely ellensúlyozza az amerikai társadalom általános elöregedését. Az idősebb korosztályok arányának növekedése komoly szociális terheket jelentene.

- Ketyeg a demográfiai bomba?

- Igen. Azoknak a gyerekeknek a 90-95 százaléka, akik 2000 és 2050 között születnek, a szegény országokban jönnek világra. Vagyis a mai fejlett országok, az úgynevezett fehér emberek aránya körülbelül nyolc-tíz százalékra zsugorodik az össznépességen belül az évszázad első felének végére. Óriási migrációs nyomás alakulhat ki a fejlett térségek felé. Hatalmas problémák forrása lesz a korösszetétel eltérő alakulása is a fejlett és a fejlődő térségekben. Ez utóbbiak esetében különlegesen súlyos gond, hogy miként biztosítsák a munkaképes korúak foglalkoztatását. Csakhogy a világ több okból sem képes arra, hogy ezeknek az embereknek megfelelő megélhetést nyújtson.

- Melyek ezek az okok?

- Az egyik a vidék, a mezőgazdaság eltartóképességének gyors csökkenése. Továbbá viszonylag lassú a gazdasági fejlődés. Jelentős szerepe van ebben a technikai fejlődés jellegének is. Ha ugyanis ma mindazokat a technikai vívmányokat alkalmaznák a világon, amelyek már adottak, akkor a mostani világterméket a jelenlegi munkaerő harmadával elő lehetne állítani. Márpedig a technikai fejlődés megállíthatatlan. E foglalkoztatottsági válság sajátossága, hogy együtt jár a képzési forradalommal.

- Milyen értelemben beszél forradalomról?

- Kiszélesedett a szervezett oktatásban részt vevők aránya. Egyre többen jutnak el a funkcionális írástudás szintjére. A fejlődő világban azok az államok, ahol korábban középiskola is alig volt, rengeteg új felsőoktatási intézményt létesítettek. India és Kína a következő évtizedben együttesen több egyetemet és főiskolát végzett embert "termel", mint amenynyit az USA és az EU együttvéve. A fejlett világnak ezzel a valóban jól képzett és olcsó munkaerővel kell versengenie.

- Az EU-t sokan már temetik az USA-val szemben, s radikális változást sürgetnek.

- Most készülő könyvemben arról is írok, hogy világosabban kell megfogalmazni, kik versenyeznek a ma világgazdaságában. Él ugyanis az a hamis felfogás, hogy alapvetően az Egyesült Államok, Japán és az EU. De ez nem így van. A verseny fő erői azok a nemzetközi társaságok, amelyek Amerikában és az EU-ban, meg Japánban is jelen vannak.

- Nézzük, mondjuk, az autóipart.

- A General Motors európai szárnya, az Opel, most előretör, miközben az amerikai szárny nehézségekkel küzd. Ha úgy tekintjük ezeket a társaságokat, mint amelyek átszövik a világot, s képesek arra, hogy átmenjenek Indiába és Kínába, és ott felhasználják az olcsó bérért alkalmazott, ám magasan képzett munkaerő előnyeit, akkor világos, hogy nem az unió és az USA közti verseny a meghatározó fontosságú, hanem a társaságok egymás közti küzdelme.

- Mégis: miben verseng egymással az EU és Amerika?

- Abban, hogy az unió vajon képes lesz-e az egységes piacot úgy fenntartani, hogy ez az európai térség számára gyorsabb és hatékonyabb gazdasági növekedést és javuló életfeltételeket biztosítson. Ha ezt nem tudja elérni, és a térség fejlődése lassúbb marad, mondjuk azért, mert a vásárlóerő és exportpiac lassan bővül, s részben a maastrichti kritériumok is fékezik az állami ösztönzés lehetőségét, akkor e térség lemarad. Különlegesen fontosnak tartom az innovációs-termelési rendszer teljesítőképességének javítását is. Ennek fontos része a tudományos kutatás. A világ K+F ráfordításainak 65 százalékát az üzleti szféra fedezi. A fennmaradó részt az államoknak kell biztosítaniuk. S mivel a vállalatok saját üzleti céljaik érdekében kutatnak és fejlesztenek, a maradék 35 százaléknak a társadalmi célokat szolgáló, hosszú távú fejlesztésekre kell összpontosítania. Lényeges probléma, hogy még mindig szűk nemzeti keretek közt folyik a kutatás és a fejlesztés. Továbbá: a világ átmeneti szakaszban van az úgynevezett tudásbázisú társadalom felé. De nem lehet kirekeszteni a tudásbázisú gazdaságból a tőkét és a munkaerőt. A verseny egy más jellegű területe a társadalmi béke megteremtése a szociális viszonyok megfelelő kezelésével. Ez különösen fontos téma Európában. Ha a jóléti állam maradványai "leépülnek", a szociális feszültségek akár fel is bomlaszthatják az EU-t.

- Ugye most haza is üzent?

- Persze. Hazánk közepesen fejlett ország. Képességeit és lehetőségeit behatárolja a fejlettségi szintje. Erről a politikai erők időnként megfeledkeznek.

- Mit jelent a világgazdaságban a közepes fejlettség?

- Ez sajátos veszélyzóna, sajátos versenyhelyzettel. Sok fejlődő ország képes eljutni a közepes fejlettségi szintre. Eközben a fejlett országok sem építették még le azokat az iparágakat, amelyek csak közepes fejlettségi szintet értek el. Így a verseny nyomása két irányból érvényesül. Azért is sajátos veszélyzóna ez, mert az emberek már a fejlett fogyasztói társadalmak felé kacsingatnak, s ez mesterségesen is ösztönzött, hitelből fedezett fogyasztást okoz. Ugyanakkor a gazdaság teljesítőképessége általában alacsonyabb az igényeknél. Sajátos probléma, hogy a belső tőkefelhalmozás nem elég ahhoz, hogy a gyors előrelépést biztosítsa. A magasabb fejlettségi fokra lépéshez, amit ma felzárkózásnak neveznek, óriási tőkebefektetések kellenek az útépítéstől az emberi erőforrások fejlesztéséig. Ennek egyik eszköze a külföldi magánbefektetés. Csakhogy ezek egy része épp a függőséget növeli. Foglalkoztatnak, adót fizetnek, de a belső tőkefelhalmozáshoz, s a nemzeti versenyképesség erősítéséhez csak kismértékben járulnak hozzá. Fontosak lehetnek a külföldi hitelek is, ha jól hasznosítják őket. Magyarország óriási lehetősége, hogy az EU-tagsággal megnyíltak új tőkeforrások is. Kulcskérdés, hogy ezeket hogyan használjuk fel. Magyarország az 1900-as évek elején került a közepes fejlettségi szintre, s azóta egyetlen előretörési kísérlet sem járt eredménnyel. Most új lehetőség előtt állunk. Magyarországot sokan úgy jellemezték, mint az elszalasztott lehetőségek országát. Szinte Deák Ferencék óta nem volt ilyen nagy a politikai elit gazdasági felelőssége, mint ma. Ha ezt a mostani sanszot is elszalasztjuk, akkor maradunk, sőt esetleg lejjebb is csúszhatunk a közepes fejlettség veszélyzónájában.

"Deák óta nem volt ilyen nagy a politikai elit gazdasági felelõssége"