Nem lesz politikai felelősségre vonás

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az augusztus 20-i katasztrófával kapcsolatos vizsgálati anyag áttanulmányozása után úgy döntött, nem indokolt a politikai felelősségre vonás ebben az ügyben - jelentette ki Danks Emese a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.

Elmondása szerint a miniszterelnök úgy döntött, nem lesz politikai felelősségre vonás a vasárnap este történtekkel kapcsolatosan, mivel a vihar és a 120 kilométer/órás sebességgel tomboló szél nem politikai ügy és nem is kampánytéma.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, a családjával Balatonőszödön tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt vasárnap este tíz óra körül tájékoztatta a fővárosban történtekről Szilvásy György kancelláriaminiszter. Arra a kérdésre, hogy Szilvásy György ugyancsak a Balaton melletti településen tartózkodott-e vasárnap este, Danks Emese közölte: a miniszter vidéken tartózkodott családjával.

A kormányszóvivő ismertetése szerint Tóth Miklós, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára vasárnap este azonnal tájékoztatta a viharról Szilvásy Györgyöt. A kancelláriaminiszter telefonon felvette a kapcsolatot Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési, valamint Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel, akik már tudtak az eseményről, és tájékoztatták Szilvásy Györgyöt a hatóságok által megtett intézkedésekről - fűzte hozzá. Mint mondta, a kancelláriaminiszter ezután tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, aki vasárnap délután utazott Balatonőszödre.

A kormányszóvivő elmondta azt is, a szociális minisztérium felveszi a kapcsolatot az áldozatok hozzátartozóival a méltányossági támogatással összefüggésben. A szociális tárca jogi segítséget is nyújt a vihar sérültjeinek: szociális ügyekben a 331-1394-es, munkajogi kérdésekben a 475-5861-es telefonszámon, illetve személyesen a Budapest V. kerület, Akadémia utca 3. szám alatti ügyfélszolgálati irodában lehet érdeklődni.

"A kormány úgy döntött, Budapest fővárossal közösen arra kéri a budapestieket, hogy pénteken, azaz augusztus 25-én 12 órakor egy perces néma leállással fejezzék ki részvétüket és együttérzésüket a vasárnapi természeti katasztrófa áldozatai és sérültjei iránt" - ismertette a kabinet döntését Danks Emese. Hozzátette, pénteken a fővárosban megállnak a tömegközlekedési járművek, a Parlament és a főpolgármesteri hivatal épületére gyászlobogót tűznek. A kormány egyben felkéri a közmédiumokat, hogy 12 óra előtt egy perccel emlékezzenek az áldozatokra.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy a kormányfő felkérte Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési, valamint Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert, vizsgálják meg, hogyan lehet a vasárnap estihez hasonló eseteket megelőzni, a hibákat kiküszöbölni. Danks Emese elmondta még, Gyurcsány Ferenc a pénzügyminisztert is utasította, hogy a biztosítók a lehető leghamarabb rendezzék a károsultak ügyeit.

A Fidesz csalódott

Pártja a kormányszóvivő bejelentésével kapcsolatos csalódottságának adott hangot Cser-Palkovics András, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyettes szóvivője az MTI-nek nyilatkozva.

"Úgy gondoltuk, hogy a demokrácia 16. évében nem is lehet kétséges, hogy egy ilyen történet vége az, hogy a jogi normák alapján felelősséggel tartozó miniszter vagy önként lemond, vagy pedig a miniszterelnök leváltja; mi ezt vártuk" - mondta. Szavai szerint ezek után át kell tekinteniük a helyzetet és megnézniük, hogy milyen szituáció alakult ki, és ebben mit lehet tennie egy ellenzéki pártnak, miután "a miniszterelnök ilyen politikai felelőtlenséget követett el".

"Augusztus 20-át követi nemsokára október 23. , és nem látjuk, hogy le lett volna vonva következtetés, a jogi normák át lennének tekintve, és biztonságban lennének azok, akik október 23-án majd az állami ünnepségeken megjelennek, hogy megemlékezzenek a forradalom ötvenedik évfordulójáról" - jelentette ki a helyettes szóvivő.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.