Határozottan el kell utasítanunk, hogy az új nyelv "hasonló egyszerűséggel" kerülhetne a birtokunkba, mint az anyanyelvünk. Több száz nyelvpedagógus hitte makacsul, hogy az idegen nyelv tanulójának pusztán utánoznia kell gyermekkori önmagát, és máris "perfekt" lesz. A gyakorlat ezt az elképzelést rendről rendre meghiúsította. Helyszűkében szorítkozzunk a nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás három különbségére! A gyermek (1) ösztönszerűen és tudattalanul, (2) kényszer nélkül, ráérősen, (3) kizárólag saját és az életkorának megfelelő sajátos szükségletei kielégítésére fedezi fel, próbálgatja és kezdi használni az anyanyelvét. A felnőtt viszont (1) tudatosan, (2) egy üzletkötés vagy állás reményében, és főként saját türelmetlensége parancsára, (3) másokért is és "komoly" dolgok kifejezése céljából tanul.

A hirdetés azzal próbálja eloszlatni a nyelvtanulási tehetségtelenség rémképét, hogy ellenkező esetben "még az anyanyelvünket sem tanultuk volna meg", de ez ugyanolyan megtévesztő, mint ha egy tánctanár balettmesteri tudással kecsegtetné az embereket, hiszen a járást is mindanynyian megtanulták. Ráadásul a szigorú sorrendet követő leckék többszörös végighallgatása teljesen idegen az anyanyelv elsajátításától. A gyermek ömlesztve találkozik felszólító móddal (Gyere vacsorázni!), alárendeléssel (Látom, milyen szépet rajzoltál), függő beszéddel (Mondd meg, mi a baj!) és rendhagyó ragozással (dereka, nem dereke), de ilyesmit sosem hallgat naphosszat: Üdvözlöm, Ló Béla vagyok. Önt hogy hívják?

A módszer "arra is épít, hogy Ön már tud olvasni", ezért egyidejűleg hallgattatja az eredeti angol szöveget és olvastatja a szó szerinti fordítást. "Így [Ön] megtanul angolul gondolkodni. ... Elmélettel és nyelvtannal egyáltalán nem kell foglalkoznia! A szó szerinti fordítás mindenre választ ad." Ezek szerint a Do you speak English? magyarul Csinálsz te (ti/ön/önök?) beszél (beszélni?) angol? Ha a tanuló ebből nem érti meg, hogy a kérdést miért segédige vezeti be, a személyes névmás miért jelenik meg, és hogy lehet alkalmas egyes és többes számban is a megszólításra, vagy a főnév miért ragtalan, akkor magára vessen. És hogyan tanulja meg az "angol gondolkodást"? A nyelvészet idestova száz éve tanítja, hogy egy nyelvnek elsősorban szerkezete van, és csak másodsorban szókincse. A fenti példában az English tárgyi szerepét nem rag jelzi, mint a magyarban (angolt), hanem a szórend (a speak utáni helyzet). De mi köze ennek az angolok, amerikaiak, ausztrálok, kanadaiak stb. gondolkodásához?

"Az emberek főleg azért beszélnek rossz kiejtéssel, mert nem »hallgatják« eleget az adott nyelvet." Gyakori, hogy a magyar nyelvtanulók a mayor (polgármester) szót - elnagyolt átírással - méjdzsör-nek ejtik, olykor a BBC bemondóiéhoz hasonló angolsággal. Csakhogy ez a hangsor a major (őrnagy) írásképhez rendelhető, míg a mayor helyes kiejtése kb. meö. Nem igaz, hogy a rossz kiejtést "főleg" a hallgatás hiánya okozza, hanem valójában a közepes vagy gyenge nyelvérzék, illetve az angol és a magyar hangállomány számos eltérése. A megfelelő hangsúlyozás szorgalom kérdése, ám a "jó" beszédhangképzés - hiába fejleszthető mindenkinél - végső soron tehetséget kíván. Kérdezzünk meg csupán tíz angoltanárt, hány tanítványa ejti ki jól a századik ismétlés vagy magnóhallgatás után a thirtieth (harmincadik) szót!

Végül teljesen érthetetlen, hogy egy "forradalmi" módszer a kommunikatív nyelvoktatás korában kirekeszti a két produktív készséget, a beszédet és az írást. A hirdetés többször utal rájuk, csak a legfontosabbat nem árulja el: hogyan fog megszólalni a nyelvtanuló?

Horváth Péter Iván

Budapest

nyelvtanár, nyelvész