Cigányirtásra buzdító honlap az interneten

Betegellátási gondok már 20-30 kórházban

Nyolc megyéből eddig mintegy 20-30 kórház jelezte, hogy az új finanszírozási rendszer miatt nem tudják ellátni betegeiket. Az új jogszabály szerint ugyanis csak a tavalyi összeg 95 százalékát kaphatják meg az idén az intézmények. Az ÁNTSZ illetékese nem nevezte meg az érintett kórházakat. Egy tegnapi békéscsabai tájékoztatón elhangzott: Mezőkovácsháza térségében jelenleg 3-4 hónapot kell várakozniuk a betegeknek szívkatéterezésre. (Hírösszefoglalónk)

Cigányirtásra buzdító honlap az interneten

"Halál a romákra" címmel újabb cigányellenes honlap került fel az internetre. Az oldalra egy magát hungaristának nevező ismeretlen hívta fel elektronikus levélben a figyelmet, amelyben megfenyegette a magyarországi romákat és roma szervezeteket. A horogkereszttel és más náci szimbólumokkal dekorált honlap fejlécén az ismert roma polgárjogi politikus, Horváth Aladár látható pirossal áthúzva. Alatta újra letölthető az Oláh Action néven hírhedtté vált cigányirtó játék, amelyben Magyarország megyéit kell "megtisztítani" a romáktól. A magát "most még békés" hungaristának nevező azt írja: minden roma és romát védő szervezet "két-három év múlva hagyja el a Magyar Köztársaságot, vagy számoljon a következményekkel." (Roma Sajtóközpont)

Az illetménytáblákat védi a SZEF-ÉSZT Unió

Az érdekegyeztetés intézményrendszeréért aggódik a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Uniója, amely elutasítja a közszolgálati illetménytáblák megszüntetésének kormányzati szándékát. "Nem tudjuk elfogadni, hogy a több évtizedes szakszervezeti harc eredményeként megszületett, érvényes megállapodásokon nyugvó, kiszámítható és objektív előmeneteli illetményrendszert félredobva visszatérjünk az ötvenes-hatvanas évek szubjektív, osztogató bérezési rendszeréhez" - olvasható a tömörülés közleményében. (Munkatársunktól)

A HÖOK a gólyatáborokban toboroz

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), kihasználva a gólyatáborok szezonját, több mint 60 rendezvényt keres fel augusztus és szeptember folyamán, ahol többek között a tandíj bevezetése elleni tüntetéshez vezető utat, illetve a tiltakozással kapcsolatos információkat ismerteti az elsőéves hallgatókkal és a rendezőkkel - közölték a szervezet képviselői kedden. (MTI)

Fuss a rákkutatásért! - jótékony sportesemény

Már 16. alkalommal rendezik meg a Fuss a rákkutatásért! címmel azt a jótékonysági sporteseményt, amelynek bevételére a rákkutatásban részt vevő magyar intézmények pályázhatnak. A jótékonysági futást szeptember 17-én délelőtt tíz órakor rendezik meg a margitszigeti Atlétikai Stadionnál. A 10 kilométeres táv sétálva, biciklizve vagy görkorcsolyán is megtehető. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.