Leállított fesztivál

Rendőrök szakították félbe a százhalombattai Summerfest nemzetközi folklórfesztivál záróünnepségét, a rendőrség szerint veszélyes pirotechnikai eszközök voltak a színpadon.

Szigetvári József, a fesztivál igazgatója kedden arról beszélt, hogy a rendezvény pirotechnikusának szakvéleménye szerint a kifogásolt szikraszökőkút nevű tűzijáték nem veszélyesebb, mint a tortákon használatos csillagszórók. A rendőrök a három és fél órásra tervezett rendezvény vége előtt tíz perccel vették körül a színpadot, a pirotechnikai eszközöket azonban már a műsor kezdete előtt hatástalanították. Erre a köztársasági őrezred munkatársai kérték meg a szervezőket, tekintettel arra, hogy az eredeti tervek szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is részt vett volna az ünnepségen.

Szigetvári szerint az augusztus 20-án Budapesten történt tragédia késztethette a kisváros rendőreit a szokásosnál erősebb fellépésre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a Százhalombattán illetékes érdi rendőrkapitányság munkatársai azért állították le a már három órája tartó műsort hétfő éjjel, mert a pirotechnikus nem tudta igazolni a színpadon lévő szerkezetek eredetét. (F. Gy. A.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.