Szellemi vis maior
Viszont ha néha be-beüt valami (és mostanában beüt), akkor a bajbanmindjárt jobban láthatóvá, érezhetővé válnak azok a bénaságaink,amelyek a hétköznapokon csak bosszantó kis hülyeségeket okoznak talán.
Ilyenkor aztán teljes pompájában bontakozik ki a következmények nélküli ország gigantposzterszerű képe, domborodik a drága polelit számtalan megrázóan silány tulajdonsága is, a felelősségtől irtózó állam- és egyéb közférfiúk és -nők egyik kommunikációs turbulenciából zuhannak a másikba, erősebb orkán üvölt a fejekben, mint ami a Duna-parton volt 20-án este, és ez csak látszólag kevésbé veszélyes, mint amaz. Az igazságrészleteket bontogató igyekezet el-elbicsaklik, a felhalmozódott hazugságokból már a legnagyobb erőfeszítés árán sem alkotható koherens rendszer, magyarul az összevissza beszélés, miszerint kamukéró tényállása forog fenn tartósan és biturbó. Ilyenkor folyamodnak a magyar állam- és közférfiak még a legsötétebb komenista időkből örökölt nyelvi trükkhöz: megpróbálnak olyan szavakat, szókapcsolatokat előrángatni, olyan nyelvi elemeket alkotni, amelyeket az átlagpolgár jó eséllyel nem ért, amelyekből visszafejthetetlen az alany (a felelős). Szilvásy miniszter a legnagyobb apparátusi rutinnal dobta be a "meteorológiai vis maior" kifejezést, amely közeli rokona Garamvölgyi László "műveleti területének" (lásd: a láthatósági mellény híján megvert Nemzet-fotós esetét). Eközben Demszky "Hatáskör" Gábor a legnagyobb kapuslegendákat idéző, tigrisugrásszerű vetődésekkel hárította a felelősségnek az árnyékát is a fővárosi védelmi bizottság legnagyobb dicsőségére. (Bezzeg, ha lehetett volna menni valahová sárga sisakban vagy leállítani valamit valahol.)
A köztársasági elnök és a miniszterelnök eltűnésével meg a többi szerencsétlenkedéssel és hazudozással most ne is foglalkozzunk, lesz még arról szó bőven, de az ország nem csak politikusokból áll, és nem csak politikusok tudnak ám érzéketlen tuskók /kommunikációs törpelovak lenni. Énnálam éremesélyes az éjszaka e-maileket olvasgató katasztrófavédelmisek mellett a mentőszolgálat sajtóosztálya, amely képes volt hétfő délelőtt kikörlevelezni egy közleményt az alábbi szöveggel: "A fővárosi vihar okozta rendkívüli súlyosságú helyzetben jól oldotta meg feladatát az Országos Mentőszolgálat. Az eredményes tevékenység alapját a gondos felkészülés és a működésbe hozott katasztrófaterv képezte, melynek lépéseit (rádiókapcsolat, kórházi ágyak szervezése stb.) a tömegben jó előre elhelyezett 12 mentőegység mozgatásával párhuzamosan riasztott további 40 mentőkocsi irányítása mellett hajtották végre." Tehát alig telik el tizennégy óra az utóbbi évek legsúlyosabb természeti katasztrófája után, egy szervezet máris képes magáról megállapítani, hogy jól oldotta meg a feladatát. Nem az a kérdés, hogy jól-e vagy sem. Még az is lehet, hogy jól. De amikor ezt önmagáról állapítja meg egy szervezet, viharos sebességgel, akkor a hazugságokon fölnőtt kelet-európai polgár gyanakodni kezd. A rettenetes hárítási igyekezetet látja. No meg azon tűnődik, mennyire ízléses a mentőszolgálat jó teljesítményéről sajtóközleményezni, amikor van négy halottunk. (Mondom, még ha jó is a teljesítmény.)
A mentősök mellé megpróbáltak fölzárkózni a meteorológusok is, akik kijelentették, hogy az utóbbi idők legsikeresebb előrejelzésével jósoltak vihart 20-a estére. Gratulálunk. Legközelebb tessenek az e-mail mellé küldeni egy faxot, a faxhoz egy SMS-t, az sms mellé meg telefonálni.
A jelentős eq-deficittel küzdő magyarság (ezzel a szintagmával a "leszarom a másikat" típusú, errefelé társadalmi standardnak számító viselkedésformákat írjuk körül) díszpéldánya mindenesetre az a Gellért-hegyi világfi, aki 21-én este úgy érezte, hogy őt bizony négy halott és ötszáz sérült nem tántoríthatja el attól, hogy tűzijátékkal ünnepelje valamijét. Neki is gratulálunk.