Baj, persze, hogy este fél nyolckor már csaknem másfél millió ember ácsorgott a rakpartokon, hidakon meg a Várban. Még nagyobb baj, hogy a legtöbben közülük úgy mentek oda: fogalmuk sem volt a közelgő viharról. A legnagyobb baj pedig az, hogy kilenc óra tízig, az első égdördülésig és a tornádó erejű szélig mindenki - a rakparton, a városházán, a rendőrpalotában, a katasztrófavédelemnél és a fellövésre váró rakéták mellett is - úgy tett, mintha minden a legteljesebb rendben lenne. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy nem volt úgynevezett B terv, például a mentőszolgálatnál is összesen öt ügyeletes fogadta a hívásokat. Talán csak a Nexus (a rendező cég) küldött SMS-t VIP-vendégeinek, hogy hozzanak magukkal viharkabátot.

Ki hibázott? Aki nem tudott dönteni.

De vajon kinek és mit kellett volna tennie?

Egy normálisan működő országban egy állami ünnepnek nemcsak szervezői, hanem felelősei is vannak. És ezek a felelősök nem tűnnek el a kritikus órákban, nem húzzák a vállukba a nyakukat, és nem álcázzák utasításra váró lebonyolítóknak magukat. Másnap pedig nem bújnak hirtelen előkerült működési szabályzatok és törvénycikkelyek mögé, nem hivatkoznak arra, hogy szimpla zivatarra gondoltak, nem orkánra. És semmiképpen nem mutogatnak viharos erővel - egymásra. Hanem józanul mérlegelnek, s amikor kell, mernek cselekedni is. Összefognak, szerveznek, segítséget kérnek.

Netán lefújják a tűzijátékot.

Utólag persze könnyű okosnak lenni. Még az is megeshet, hogy ha akadtak volna cselekvőképes szereplői az ünneplő sokaságnak, nem hitt volna nekik senki. Ünneprontók, legyintettek volna talán rájuk.

Meglehet, éppen Demszky Gábor miatt, aki két éve már kellően blamálta magát a nagy dérrel-dúrral beharangozott, aztán elmaradt hurrikánjával. Most a főpolgármester is csendben volt.

A vihar miatt pánik tört ki vasárnap. Hétfőre derültebb lett az idő, s elkezdődött a pánikszerű ködösítés.