A pillanatok alatt lezúduló vihar, a vízszintesen az arcunkba szakadó eső, amitől levegőt venni is nehéz, a majdnem hanyatt döntő szél akár különleges élmény is lehetne, ha nem két riadt kisgyerek kezét szorongatva kellene sodródni a pánikszerűen menekülő tömeggel. Ráadásul sötét van, mert a tűzijáték miatt lekapcsolták a lámpák jó részét. Mire néhány perc alatt a Margit hídhoz érünk, szó szerint bőrig ázunk, még a hátizsákban is áll a víz.

Az úton hol bokáig, hol még magasabbra érő folyam hömpölyög a moccanni sem tudó autók alatt. Mindenfelé kék és vörös villogókat látni, de nem mozdulnak azok sem, beszorultak a tömegbe. A híd alatt, az úton emberek állnak, menedéket keresve az özönvíz elől, a HÉV-hez lejutni képtelenség, még a megálló csarnokának közelébe sem lehet menni a tömegtől. Egy középkorú házaspár szorít helyet a bokáig érő iszapban a híd húgyszagú lábánál a két reszkető gyereknek, így legalább a széltől és a csapódó esőtől védve vagyunk. Ahogy csillapodik a vihar, mi is megindulnánk valami hazafelé vezető utat keresni.

A környéken katasztrófahelyzet: letört ágak, elhagyott papucsok, kifordult, törött ernyők szanaszét dobálva, szirénázó autók, mindenhol víz hömpölyög. Régi tapasztalat alapján igyekszem kijutni a gyerekekkel a tömeg szélére, úgy sincs esélyünk feljutni semmilyen járműre. A HÉV-ről az a hír járja, hogy nem jár, valaki hivatalos hangon a villamosmegállóban közli időnként, hogy az sem, úgyhogy elindulunk gyalog. Mindenhol leszakadt ágakat, kidőlt fákat, térdig érő vízzel teli gödröket és valamilyen előrejutás reményében keresztbe-kasul álló, harmadik, negyedik sávokat nyitó autókat kell kerülgetni. Ahogy távolodunk a Dunától, ritkul a tömeg, csak az úton állnak reménytelen várakozásban a kocsik, meg a közéjük szorult, moccanni képtelen villamosok, amelyeket tényleg hiába vár az egyre duzzadó tömeg a hídnál. Egy süketté ázott telefon segítségével sikerül megindítani a fűtött autóval érkező felmentő sereget. Már csak néhány reszketős perc a találkozásig, amikor egy araszoló autóból valaki felajánlja, hogy elvisz valameddig. Köszönjük, de néhány perc múlva a saját autónkban ülünk, és az összes menekülőutat kihasználva, jó nagy kerülővel hazaérünk.

Otthon, a rettenetes híreket hallgatva döbbenünk rá: megúsztuk. (A. G.)