Tekerőlant nyomtatott áramkörrel

Huszadik századi hangszercsodák szólalnak meg szeptember 9-én azon a koncerten, amelyet 100 éves az elektronikus zene - újra megszólal címmel szervez Mandel Róbert. A régi zene rajongójaként ismert tekerőlantos ezúttal másik arcát mutatja.

Gondolom, vannak mások is úgy, hogy nem tudtak korábban semmit a thereminről, a mellotronról vagy az ondes martenot-ról - ellentétben a Moog-szintetizátorral vagy a Hammond-orgonával, amelyről és amelyből azért hallhattak valamit a dzsessz- vagy beatkoncerteken. Pedig mindegyik a közé a 300-350 hangszertalálmány közé tartozik, amely a múlt században született. - Jó, ha tízet ismer ezekből a nagyközönség - mondja Mandel Róbert, aki eredeti mesterségét tekintve hangszerkészítő-restaurátor, és a tekerőlant-reneszánszban szerzett érdemeket. Különös, hogy épp e középkort idéző hangszer révén került az elektronikus zene bűvkörébe is, amikor lantjának jövőjét kutatva egy mérnök ismerősét kérte meg, építsen bele nyomtatott áramkört. Az így szintetizátorként működő Electrotary elterjedéséhez nagy reményeket fűzött. Ám a zenei életben éppen ellentétes irányzat erősödött föl, az eredeti hangszereket, hangzásokat előnyben részesítő régi zenéé, amely őt is magával ragadta. A század pedig ontotta tovább az új elektronikus hangszercsodákat.

- Nincsenek megbízható adatok a történeti korok hangszereiről sem, de a könnyebben megismerhető huszadik század hangszertörténete is földolgozásra vár - mondja Mandel. Hozzáteszi, még a legkomolyabb gyűjteményekben is, mint például a bécsiben vagy a párizsiban, csak az ott őrzött hangszerekkel foglalkoznak behatóan. Ha teljesebb képet akarunk rajzolni, sok helyről kell összeszedni az információkat. Ezért is telt egy teljes évbe a szeptemberi koncert hangszeres repertoárjának kialakítása. A muzsikus úgy gondolta, az 1906-os telharmonium és az első analóg Moog-szintetizátor 1963-ban történt fölbukkanása között született új zeneeszközök közül összesen hatot tudnak megszólaltatni egyetlen koncerten a fölkért előadók. Föllép a többi közt az oroszországi származású, Thereminről elnevezett elektrohangszer avatott művelője, a berlini Carolina Eyck; a légritkított elektroncsövekkel, billentyűzettel ellátott, ma már ritkán hallott ondes martenot egyik legismertebb előadója, a strasbourgi Christine Ott; a Stockholmban mellotronokat készítő és a korabeli rockegyüttesek zenéit megszólaltató Markus Resch; két hazai dzsesszmuzsikus, a Hammond-orgonán játszó Fogarasi János és Szakcsi Lakatos Béla, a híres Fender-Rhodes zongora magyarországi bevezetője.

Az elektronikus hangszerek izgalmas technika- és zenetörténetéből csak fölvillantani tud valamit a szeptember 9-i koncert a Művészetek Palotájában. Mandel a következő hangversenyen bemutatná a máig tartó, ellentmondásosan értékelhető fejlődést. Szerinte technikailag óriásit lépett előre a gépzene, ám elszemélytelenedett, a programozás miatt nehézkessé vált. Vissza kellene térni a kreativitás szolgálatához.

A Moog C3-as szintetizátor
A Moog C3-as szintetizátor
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.