Cirkusz, kenyér, hőguta
Számos szebbnél szebb opció közül válogathatott a hétvégén a Budapesten rekedt városlakó, de maradjunk most kettőnél: 1. Magára zárhatta az ajtót, elővehette a kirakóst, és várhatta, míg sötét lesz, és a hőgutmann abbahagyja a feje körül a folyamatos körözést. 2. A hőséggel dacolva kimehetett az aszfaltra, megnézni, hogy mi van. Ezt tettem magam is.
A szombat délután abszolút alkalmatlannak tűnt arra, hogy az ember felkeresse a Duna-korzó alatti aszfaltot, ahol a Duna-parti Vigasságok című rendezvénysorozat rúgta az utolsókat, de néha kell a kihívás. A vigasságokat úgy tessék elképzelni, hogy van egy jó nagy félszintetikus sátortábor. Ennek két pontján zene szól, amúgy pedig az egész egy nagy lacikonyha és egy karácsonyi vásár elegye, a szokásos, bicskanyitogató meleghús-árakkal (1 darab sült kolbász=900 HUF), az efféle helyeken látható bőrpénztárcákkal, tologatós falepkékkel, a vitrinbe szánt cifra borospalackokkal, és egy elárvult ringlispíllel. A sivárságot csak a zene tudta oldani kissé, amikor éppen szólt, persze.
A Vár palota előtti Mesterségek Ünnepét jelöltem meg következő célként, átvonszoltam tehát magam a kétirányú gépjárműforgalom elől elzárt, dohányzásmentessé nyilvánított, de csikkekkel igen gazdagon szerelt Lánchídon. Megjegyzem, a tájat itt már zömmel turisták uralták, akik Budapestet látni, és lehetőleg nem meghalni érkeztek, sokukról mégis úgy tűnt, hogy ha nem jön gyorsan egy árnyas platán, nem ússza meg. A turistákat egyébként nemcsak azért lehet könnyen megkülönböztetni az őslakóktól, mert másképp beszélnek, hanem azért is, mert nem úgy vannak ruházkodva, mint véreink zöme, akik azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy megállás nélkül futottak idáig a Fonyód-Bélatelep strandröplabda-pályájáról és még nem volt idejük átöltözni.
A Mesterségek Ünnepe azon tevékenységek seregszemléje, amelyekből garantáltan nem lesz nemzetgazdasági húzóágazat, viszont garantáltan izgalmasabb látványt nyújtanak, mint akár a világ legszebb kuplungtárcsájának beszerelése. Ezúttal sajnos nem tudok további részletekkel szolgálni a jeles programról, ugyanis elvi fenntartásaim vannak az olyan utcabálokkal szemben, ahol kapuk vannak, hadosztálynyi biztonsági őr, és pláne: 800 forintos belépő. Jó szórakozást kívántam a kapukon túl hömpölygő fizető vendégeknek, és megtekintettem, mit értenek kézművességen és népművészeten a nyugati mellvéd elé installált, térítésmentesen látogatható pavilonsoron. Nos, nagyjából azt, amit a korzó alatt, kiegészítve néhány műszálból készült sujtásos mentével, rugós fanyúllal, és kerekeken guruló favízilóval.
A nap lassan lehanyatlott hál' istennek, kilenc óra lett, és Lajkó Félix+vendégei a Kossuth téren, egy nagy Örömkoncert 2006 felirat alatt pazar hangversenyt adtak az állítólag 28 ezres tömegnek. A publikum kicsit nehezen hangolódott rá a különös muzsikára, de ahogy egyre telt a színpad (Dresch Mihály, Rúzsa Magdolna, Boban Markovicék stb.) és sűrűsödött a hangzás, az ingyenkólát és az ablaküvegen lefelé bukdácsoló ajándék plasztik figurákat szorongató nép tisztességesen beindult. Sajnálhatja, aki nem volt.
A tűzijátékváró ünnepnapon első utam magától értetődően a városligeti kenyérünnepre vitt, tekintve, hogy augusztus 20. egyrészről az új kenyér ünnepe, másrészről valami ingyen kóstolóról is szó volt. Nem csalódtam, adtak lapos kis kenyeret, vagy mit, és nem csalódtam azért sem, mert végre élőben is láthattam egy olyan gyönyörű, kerek, pántlikás veknit, amilyennel ilyenkor régebben Losonczi Pált szokta volt nagy puszilkodás közepette megajándékozni spontán a föld dolgozó népének női delegáltja a tarlón.
A nap kettes sorszámú (sokaknak egyes) szenzációja, a Duna feletti légi parádé azt volt hivatott demonstrálni, hogy az emberi teljesítőképességnek nincs határa; megmutatta, hogy még úgy is abszolút lehetséges nem szilánkosra törni a Lánchidat, hogy egyébként mindent bedobnak ennek érdekében. Szóval az energiaitalgyár produkciója lenyűgöző volt: láttam szovjet vadászgépeket rárepülni a Parlamentre (JAK), világháborús Boeinget nem bombázni a Battyhyány teret, Besenyei Pétert, akinek mutatványaitól megint bennszakadt a szó, és hallhattam Palik Lászlót, amint éppen azt mondja: "nagyon Forma-1-szerű a cucc". Aztán este kilenctől fölrobbant az ég.
