Az antropológus magányossága
Úgy hívja őket, a Lonely Planet törzse. Tudják, ez egy nálunk is kapható útikönyv-sorozat. Így írja le a népcsoportot az antropológus utazó: "Ezek többnyire a nyugati kultúrából érkező fiatalok jobbára egyformán öltöznek. Általában magukra öltenek néhány dolgot, ékszert, inget, szoknyát abból a kultúrából, ahol éppen járnak. (...) Messziről lerí róluk, hogy kozmopolita világpolgár felfogásuk maximális megértést tanúsít a körülöttük lévő világ iránt, de elvárja, hogy őket is mindenki megértse. (...) Amikor a huszadikkal jövünk öszsze, rájövünk, hogy mindnek ugyanúgy jár az agya, és egy bizonyos ponton nem terjed túl az érdeklődésük. A szélsőséget, az egzotikumot keresik (...). Ami szimpatikus volt ezekben az emberekben, az az érdeklődés más kultúra iránt és annak elfogadása; a megértésre való törekvés. Vajon mennyivel rosszabbak, vagy jobbak az antropológusnál? Semmivel, mi is ugyanazt akarjuk elérni, csak esetleg más eszközökkel."
Azért idézem ilyen hosszan ezt a részt, mert végül itt találtam meg Régi Tamás könyvének értelmét. A harmincas szerző egyetemistaként három hónapot töltött a kelet-afrikai nomádok között. Leírt vagy másfél tucat törzset. Összevetette könyvekből szerzett ismereteit a valósággal, kipróbálta a magányt, éhezett, beteg volt, veszélyes helyzetekbe került, és végül nagyon kifáradt. Kipróbálta a szociálantropológiai szakma módszertanát magán és a helybelieken. Nem mondanám azt, hogy bennszülötteken, mert Régi nem úgy kezeli őket. Helyi lakosok ők, akik a huszadik század vége felé felettébb vegyes kultúrákban élnek, ahol a ruhátlanság, az ajaktányér és a Kalasnyikov gépkarabély egyszerre része az életnek. Aki kezébe veszi a kötetet, sokat megtudhat e népekről. Hogy ezeket az adatokat, leírásokat végül miként hasznosítja a tudomány? Nem tudom. Az antropológia nem kínál megoldásokat a helyi társadalmaknak, legfeljebb a külső szemlélőnek segít megérteni a közösségek működését. Nem véletlen, hogy a Világbank igényt tart ennek a szakmának művelőire.
Az afrikai törzsek mellett Régi persze leírja a jövevényeket is. Üzletembereket, hittérítőket, turistákat - Livingstone népét, ahogy nevezi az oda települt európaiakat. Rossz véleménye van róluk, a sokmilliós terepjárókon utazó segélymunkásokról, akiket esetleg négy afrikai cseléd szolgál ki.
Ez egy olyan útleírás, amely nem csábít arra, hogy a szerző nyomába induljunk. A világnak a könyvben leírt része nem készült fel turisták tömeges fogadására, s ha szerencséje van, meg is ússza ezt. Afrika persze akár várja, akár nem, megkapja a maga felfedezőit a jövőben is. Olyanokat, akik Régihez hasonlóan megkapták az Afrika-szerelem fertőzését. Ez gyógyíthatatlan.
