Gyurcsány: Merünk és tudunk változtatni
- A kiigazító csomagot sokan bírálják, a reformokat még többen hiányolják.
- Amit Gyurcsány-csomagként ismernek, nem más, mint az egyensúly helyreállításának programja. A reformok arról szólnak, hogy igazságosabb és hatékonyabb szerkezetet teremtünk. Ez utóbbi teremti meg az egyensúly hosszú távú fenntarthatóságát. A reformok átalakítják a felelősségi viszonyokat. Miért vagyok felelős én, az egyén, és miért felelős az ország? Hajlandó vagyok-e részt venni közteherviselésben? Hajlandó vagyok elfogadni a normák rendjét, vagy a normasértés országa maradunk? Két dologról van szó, de kétségtelen, hogy egymásba kapaszkodnak. Amihez mi hozzányúlunk, az a közigazgatás, egészségügy, oktatás, hosszú távon a nyugdíj. De egy reformgondolat van, ezt felszólító módban írják: felelős vagy magadért, családodért, nemzetedért!
Az államigazgatásban már elkezdődött a reform. Az egészségügyben a legfontosabb kérdést eldöntöttük, nem állami egészségügy lesz, hanem biztosítási alapú. Az oktatási reform második üteme elkezdődött, a tennivalókat megalapozó elemzést szeptemberben nyilvánosságra hozzuk. A nyugdíjreform átfogó nagy ügyeiről ősszel kezdődhet az egyeztetés. A vitáktól nem kell félni, azok fontosak. Csak technikákról folyik politikai és szakmai egyeztetés.
- Pontosan a technikákkal szemben várható ellenállás és esetleg vereség az önkormányzati választásokon.
- Két nagy tárgyaláson van túl a két kormánypárti frakció a konvergenciaprogramról. A két kormánypártban nagyon erős a meggyőződés, hogy az időszaknak az a történelmi feladata, hogy olykor 40-50 éves, más ügyekben 5-6 éves problémákkal kell szembenézni és változtatni, majd építkezni, fejleszte-ni. Azaz az Új Magyarország fejlesztési programnak már egy új szerkezetre kell alapulnia. A kiigazítások egyensúlyt teremtenek, a reformok átalakítják a struktúrát, az építkezések pedig modernizálják.
- Áldozatot hozhatunk, de látjuk a hasznát?
- Mélyen hiszem, hogy helyes irányba megyünk a lényeget illetően. A mi felelősségünk, hogy jobban lehessen látni az alagút végét, az eredményt.
- A miniszterelnöknek nem fog fájni?
- Tisztában vagyok azzal, hogy rövid távon érdekkonfliktusok sokasága következhet. Személyes népszerűségem rövid távon egészen biztosan jelentősen megcsappant, na de nem gondolom, hogy most ezzel kéne foglalkoznom.
- A szakma azt mondja, nem volt elég bátorság a közkiadások csökkentésére, például marad a tizenharmadik havi nyugdíj.
- Idén, ha nem csináltunk volna semmit, 11 százalék körül lett volna a hiány. A pár évvel későbbi végcél végére 3 százalék alatti. A kettő között van
- Nem csak itthon, a határon túli ügyekben is nagy változtatásokra készül. Mi a nemzetpolitikánk célja most? Eredetileg a szülőföldön való boldogulás segítése volt.
- A nemzet felemelkedése, megerősödése. Kitörni a történelmi sértettségből, s ha megváltoztatni nem tudjuk, akkor fordítsuk javunkra az új regionális realitást. Fejlesszünk, építkezzünk. Kössük össze a határ két oldalát utakkal, sínekkel. Csak építkezéssel őrizhetjük meg a szülőföld megtartó erejét. Meg tanulással, a világban való közlekedéssel. A szülőföld megőrzése nem röghöz kötést, lecövekelést jelent. Menni kell a világban, kapcsolatot teremteni, és a megszerzett tehetséget hazavinni. Eddig azt mondtuk: maradj otthon, ha kell, viseld ennek a keresztjét! De a maradásnak nem keresztnek kell lennie, hanem a felemelkedés lehetőségének. A magyar kormány dolga az, hogy lássa a valóságot, és ennek megfelelően alakítsa a nemzetpolitikát. Nem azonosak a lehetőségei a különböző országokban élő kisebbségi magyar közösségeknek, és a kötődésük az anyaországhoz sem egyforma. Ezt a differenciálást végre meg kell tenni, mint ahogy azt is, hogy a magyar kormányok lemondanak arról, hogy beavatkozzanak a környező országokban élő magyar közösségek belső életébe, politikai szerepvállalásába. Persze, a be nem avatkozás kölcsönösséget feltételez...
- A magyar nyelvterület zsugorodik. Ennek a stratégiának vagy célnak következtében még inkább zsugorodni fog? Érdekünk volna ez?
- Nem érdekünk, ellenkezőleg, de muszáj hozzátenni, hogy a nemzeti közösség és a nemzeti közösség tagja között kölcsönös felelősségi viszony áll fönt. Látjuk, mekkora az elvándorlás, különösen a fiatalok és a jól képzettek esetében. Ez a közösség megroppanásához vezethet. Javuló feltételeket kell teremteni a szomszédos régiókban. Jobb munkahellyel, közlekedéssel, az identitás megőrzésének szabadságával és kiterjedt lehetőségével. Ehhez fej-leszteni kell: erősíteni infrastruktúrát, demokratikus meggyőződést, történelmi empátiát. Régióközi programokra, térségfejlesztésre 100 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre. Azonban világosan látnunk kell, ez nem arról szól, hogy a gazdag magyar nagybácsi kisegíti a határon túlit. Ugyanis időközben olyan változások következtek be, amelyek eredményeképpen Temesvár tőkevonzása vetekszik vagy meghaladja Debrecenét vagy Szegedét. Arad mondjuk Békéscsabának olyan vetélytársa lesz, hogy föl kell kötni a gatyát. Ezek a kihívások sokszínűbb, életközelibb, nem egyoldalú áldozatvállalást kérő, nem bezárkózó, hanem az együttműködő, mobilis és nyitott politikát igényelnek.
- Ennek van egy olyan eleme, hogy a szerb, a román és a szlovák politikai elit egy részének - ha talán nem is az egészének - célja a magyar nyelvterület csökkentése. Ha "fölszabadítjuk" a magyarságot a szülőföldön maradás "kényszere" alól, akkor akarva-akaratlan nem román, szerb vagy szlovák érdeket szolgál ki az anyaország? És nem ebből vezetik-e le azt, hogy Magyarország túl simulékony a szomszédokkal szemben?
- A nacionalistáknak nem kell magyarországi kapaszkodó ahhoz, hogy nacionalisták legyenek. Magyar zászló égetéséhez nem kell budapesti biztatás. Ahhoz sem, hogy magyarokat verjenek a Vajdaságban. Praktikusan pedig, ha háromszor anynyi pénzt költenénk kulturális támogatásra, és négy egyetemet építenénk föl minden határon túli városban, akkor is azt mondanák a nacionalisták, hogy hazaáruló vagyok. A politikánkat nem az ő elvárásaikból kell levezetni. Én a nemzeti progreszsziót képviselem a nemzeti radikalizmussal szemben.
- Ezzel együtt nagy a lelki igény a határon túli magyarság körében, hogy közjogi kötődés jöjjön létre Magyarországgal.
- Ez az a pont, ahol érdemben elválik egymástól a nemzeti radikalizmus és a modern hazafiság álláspontja. Mi a politikai nemzetet köztársaságként értelmezzük, az állampolgárok cselekvő, jogokat, felelősséget és kötelességet tartalmazó viszonyban állnak egymással, ennek eredménye a köztársaság. Az, hogy valaki a magyar kulturális nemzet tagja, kulturális történelmi, helyenként vallási identitás kérdése. A megszakított folytonosság akkor sem állítható helyre, ha ez legédesebb álmaink közé tartozik is.
- De a lelki igényre valamit válaszolni kell.
- Azt, hogy lehessen magyarként élni és boldogulni, és ez ne igazolványon múljon, hanem természetes legyen Kolozsvárott is, meg Kassán is, meg Újvidéken is, hogy büszkén lehet a magyarságot megvallani. Ebben kell segítenünk. És soha nem fogom azt ígérni, hogy vissza tudom állítani a korábbi történelmi világot. Trianon megszakította a közjogi folytonosságot. A közjogi folytonosság Trianon felnyitása nélkül nem állítható helyre. Muszáj egyenesen beszélni. A lelki igény kultúrával, fejlesztéssel, találkozással, a magyar nyelv ápolásával, a magyar iskolákkal, a könnyű határátjárással részben teljesíthető, de egészben semmivel sem. Hamis próféták azok, akik azt ígérik, hogy be tudják gyógyítani a történelmi sebet. Nem tudják. A magyar nemzetben ott van zárványként Trianon. Meg kell tanulni együtt élni a múltunkkal, és nem szabad azzal hitegetni az embereket, hogy visszafordítható a történelem.
- A balliberális választási győzelmet a határon túli magyarok jelentős része vereségként élte meg. Utána a kormány nemzetpolitikai elképzelései formálódtak, kaptak egy felszólítást: válasszanak, együttműködés vagy konfrontáció.
- Az elmúlt négy hónapban a délvidéki, a szlovákiai, meg a romániai magyar közösségek legbefolyásosabb vezetőivel többször is találkoztam. Együtt mindannyiukkal és külön-külön is. A kérdésfelvetésem pedig világos és jogos is: a magyarországi pártpolitizálásban akarnak részt venni a kisebbségi vezetők, vagy egy nyitott, új kapcsolatrendszert hozunk létre? Akarják-e, hogy a magyarországi pártok beavatkozzanak az ő életükbe? Magyarországnak van egy kormánya, ez a kormány felelősséget érez a határon túli közösségekért, teszi a maga dolgát, és természetesnek tartja, hogy valamennyi más politikai tényező is teszi a maga dolgát. De itt a kormánynak meg a pártoknak elválik a felelőssége. És mivel nincsen egység a határon túli politikában sem, nem kell azt hazudni, hogy van. Alapvető és lényegi különbség van a Magyarországon bal- és jobboldal között, a nemzeti radikálisok és a progresszívak között. Olyan intézményeket kell létrehozni, amelyekben ez a különbözőség természetes, anélkül, hogy szétverje a kapcsolatot. Ami formálódik, a partnerség politikájára épül, és annak tudomásulvételére, hogy az egyes határon túli közösségek más és más helyzetben vannak. A délvidéki és a kárpátaljai közösségre kell többet figyelni. Visszatérve a lelki és a gyakorlati igényre, jövő év augusztusától rendszeresen megrendezzük a világ magyarságának kulturális fesztiválját. A mindennapi kapcsolatok súlypontja áttevődik a határ menti területek együttes és intenzív fejlesztésére. Ez az egyik témája az első magyar-magyar kormányzati konzultációnak késő ősszel. A másik a lejáró magyarigazolványok ügye.
- Tehát inkább a szomszédságpolitika és a térségpolitika határozza meg a magyar-magyar viszonyt, és nem fordítva?
- Egyik sincs alárendelve a másiknak. A szomszédos országok kormányaival való együttműködés nélkül semmilyen szándékunk érdemben nem valósítható meg a határon túl. Persze, olyan áron meg nem szabad jó viszonyban lenni, hogy föladjuk a határon túli közösség jogos igényeit támogató érdekeinket. Világos európai norma: lehessen büszkén és könnyen nemzetiséginek lenni és maradni. Miért nem jó, ha milliószámra vannak két ország határterületén, akik beszélik a két nyelvet?
- Még a belpolitikában is nehéz a támogatásokat jól célozni, hát még a határon túli támogatásokat.
- Egyszerű a normatív támogatás elve: aki magyarul tanul, kap oktatás-nevelési támogatást, ezt mi emeltük fel. Kialakítottunk egy olyan rendszert, amelyben kéthavi kontroll működik. S kiemelkedik 8-10-12 olyan határon túli intézmény, amelynek azt mondjuk, hogy nemzetpolitikai jelentősége is van. Ezek egyetemek, iskolák, kollégiumok, médiumok. Ezek támogatására három-ötéves átfogó megállapodást kötnénk. Az eddigi pályázati rendszer viszont kaotikus. Kibogozhatatlan, a határon túliak sem tudják, hogy egyes kuratóriumokban pontosan kik ülnek, mit képviselnek. A magyar kormány azt mondja, lássunk világosan a pénz dolgában, tegyük egy helyre a támogatásokat, és egyértelművé, hogy ez nem párt- és nem politikai finanszírozás. Nem támogatás-központú ez a politika, hanem fejlesztésközpontú. Nem jóindulat megvásárlása... Ebben az ügyben a határon túliak közül senki nem mondta azt, hogy hagyjuk ezt úgy, ahogy eddig volt. Azt viszont nehezményezték, hogy a határon túli politikára fordított pénzek jelentős része itthon költődött el, "az ügyek menedzselésére"! A pénzt nem hivatalra kell költeni.
- Nem csak hivatal nem lesz, hanem Magyar Állandó Értekezlet sem, amely összefogná a nemzetpolitika dimenzióit.
- A MÁÉRT az elmúlt két évben nem összefogott, hanem megosztott. Történhetett volna másként is, de volt, akinek ez állt érdekében. A nemzeti ügyből nem engedünk pártügyet csinálni. Olyan intézmények kellenek, amelyek megoldanak problémákat, nem elmélyítik azokat. Differenciált lesz az együttműködés intézményi világa. A kormány miniszterelnöki szintű konzultációs fórumot tart fenn. Mögötte napi munka folyik. Fejlesztési, oktatási, kulturális kérdésekben, másokban. Az Országgyűlés elnöke a magyar képviselők párbeszédét szervezi. Az államfő külön kapcsolatot épít határon túli értelmiségiekkel. Történelmi heccpolitizálás helyett történelmi építkezés kezdődhet.
- Reform itthon, reform a határon túl, nem túl sok falat?
- A tempót nem mi diktáljuk, hanem a körülöttünk lévő világ. Mi csak azt mondjuk, hogy induljunk el, és ne maradjunk le. Legyünk sikeres európai nemzet! Azt már meg tudjuk magyarázni, hogy miért ne tegyünk semmit. Váltsunk! Beszéljük meg, hogy merünk és tudunk változtatni. Persze, hogy tudom, ez nehéz meg konfliktusos. De nem megy másként.
- Augusztus 20-án gondolhatja-e a magyar a Délvidéken, Székelyföldön és másutt, hogy emelkedő nemzet vagyunk?
- Nem csak emelkedő nemzetet, még ennél is többet szeretnénk. Azt, hogy gazdasági, kulturális, tudományos, szociális teljesítményünkkel a Lengyelországtól Horvátországig húzódó régió legjobban fejlődő, legnyugodtabb, legstabilabb országává és nemzetévé váljunk. Egyszerre érezzük magunkat európainak és magyarnak. Egyszerre legyünk versenyképesek és szolidárisak. Újrakötve a határ két oldalán lévőket is. Végre olyan kormány van, amely nem felszólító és kijelentő mondatokban beszél, hanem olyan mondatokban, ahol a végén van három pont. És lehet vitatkozni...
