Lámpavas a turulért

Életveszélyesen megfenyegették Forgács Imrét, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjét és családját; a dolog a XII. kerületi Turul-szobor ügyében hozott bontási határozattal van összefüggésben - értesült a Népszabadság.

Úgy tudjuk, a hivatal címére csütörtökön érkezett levél alján, az aláírás helyett egy turult ábrázoló képet helyeztek el.

Mint arról már beszámoltunk, a közigazgatási hivatal hosszas jogi procedúra után nemrégiben döntött arról: harminc napon belül el kell bontani a szobrot. Ez után jobboldali és szélsőjobboldali szervezetek is védelmükbe vették az általuk a magyarság szimbólumaként számon tartott Turul-szobrot, s kilátásba helyezték, ha kell, élőlánccal védik meg az alkotást.

Az életveszélyes fenyegetés tényét Forgács Imre megerősítette, ám azt semmilyen formában nem kommentálta. Mindössze annyit mondott, az illetékes hatóságoknál megtette a szükséges bejelentéseket. Információink szerint már a megszólítás is beszédes: "Imi-kém". A mindössze tízsoros levél azzal zárul: "Tudod, ti aljadék idegenszívűek nagyon ráfázhattok. Elfogyott a türelem. A 24-ik órában vagytok. Csak egy szikra és könnyen egy lámpavason végezhetitek".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.