Perújrafelvétel Wass Albert ügyében

Kincses Előd ügyvéd tegnap Marosvásárhelyen bejelentette: a kolozsvári ügyészségnél perújrafelvételt kezdeményezett Wass Albert író ügyében, akit a kolozsvári népbíróság 1946-ban, távollétében háborús bűnösként halálra ítélt.

Kincses, akit az eljárás lefolytatására az író Németországban élő fia, Andreas Wass von Czege kért fel, elmondta: a romániai hadügyi és külügyi levéltárakból írásos bizonyítékokat szerzett, hogy Wassnak nem volt köze azokhoz a gyilkosságokhoz, amelyeket 1940 őszén az Észak-Erdélybe bevonult magyar honvédség Vasasszentgothárdon, illetve Omboztelkén elkövetett.

Kincses abban reménykedik, hogy keresetét a kolozsvári ügyészség megalapozottnak találja, és elrendeli a perújrafelvételt. Korábban Frunda György szenátor-ügyvéd kezdeményezett semmisségi eljárást Wass ügyében, de a főügyész a kérelmet elutasította. Később azonban született egy bukaresti ügyészségi döntés, miszerint a hatályos törvények alapján az írót nem lehet háborús bűnösnek tekinteni.

Mint ismeretes, Wass 1945-ben Erdélyből Németországba menekült, majd néhány év múlva az Egyesült Államokban telepedett le, és szülőföldjére egész életében nem térhetett vissza. Az 1990-es években magyar állampolgárság-visszaszerzési kérelmét Magyarország visszautasította. A sokak által istenített, mások által kétes értékűnek tartott alkotó 1998-ban, floridai otthonában önkezével vetett véget életének.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.