Sokan sokféleképpen gondolnak vissza a tizenhét évvel ezelőtti kényes ügyre, amikor több tízezer NDK állampolgár nem tért vissza magyarországi nyaralásáról, hanem heteken keresztül az NSZK diplomáciai képviseletén és a Máltai Szeretetszolgálat sátortáboraiban várta, hogy Nyugatra távozhasson. Kovács László, Magyarország EU-biztosa, a Külügyminisztérium akkori államtitkára állítja, hogy nem az úgynevezett páneurópai piknik volt az akció döntő láncszeme. Az 1989. augusztus 19-i piknik idejére ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon mintegy 300 NDK állampolgár jutott át Ausztriába, sok tízezren viszont még jó ideig itt maradtak.

A júniustól húzódó konfliktus során a magyar vezetés számára három dolog egyre világosabb lett: az, hogy a több tízezer NDK turista nem akar hazatérni, az NDK nem engedi őket az NSZK-ba távozni, Magyarország viszont, amely 1988. január 1-jétől saját állampolgárai számára teljesen szabaddá tette az utazást, nem teheti meg, hogy hazatoloncolja őket. Olyan megoldást kellett keresni, amely nemzetközi jogilag tartható, politikai és gyakorlati szempontból pedig kivitelezhető volt. Végül olyan döntés született, hogy fel kell függeszteni a Magyarország és az NDK között még a '60-as években megkötött, a vízummentes turizmusról szóló szerződés titkos záradékának két pontját. Ezek közül az egyik arról rendelkezett, hogy a felek nem engedik tovább egymás állampolgárait olyan harmadik országba, ahová nincs érvényes úti okmányuk. A másik pedig kimondta, hogy az érintett országok kiutasítják a másik állampolgárait, ha azok vétenek a fennálló rendelkezések ellen, azaz tiltott határátlépést kísérelnek meg. A jogi akadály ezzel elhárult.

A magyar külügyi vezetés gondosan tesztelte a szovjet álláspontot, s a jelzésekből arra a következtetésre jutott, hogy Moszkva nem akar beleavatkozni a két Németország, illetve Magyarország vitájába. Az akció konkrét lebonyolításának lehetőségeit számba véve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a válság megoldásának egyetlen módja van, a határ hivatalos megnyitása. Kovács a Külügyminisztérium államtitkáraként szeptember 8-án adta át a határ megnyitásáról szóló jegyzéket az NDK budapesti nagykövetének. Egy órával később pedig tájékoztatta a döntésről az NSZK, majd a Szovjetunió diplomáciai képviseletének vezetőjét.

- De nem akartunk visszafordulni - emlékezik Kovács. - Szeptember 9-én este Nyers Rezső szobájában utolsó megbeszélést tartottunk, amelyen Nyersen kívül részt vett Németh Miklós miniszterelnök, Grósz Károly pártfőtitkár, Horn Gyula külügyminiszter és jómagam. A vélemény egybehangzó volt, ki kell engedni őket. Igaz, Grósz egy szót sem szólt, utóbb nehezményezte a döntést.

Szeptember 10-én éjféltől kezdve több mint 60 ezer NDK-állampolgár lépte át a magyar-osztrák határt. Kovács elismeri: a magyar vezetés nem számolt azzal, hogy az események így felgyorsulnak, s döntésével a berlini fal leomlását és a két német állam újraegyesülését segíti elő. A korabeli magyar állami- és pártvezetés egy humanitárius konfliktust kívánt megoldani, ám hamarosan kiderült, hogy döntésével történelmet írt.

Történelmi határátlépés Hegyeshalomnál