Indiában a függetlenségi évfordulót fokozott készültséggel ünneplik

Emelt szintű biztonsági készültséget rendeltek el Indiában a függetlenség 59. évfordulójának keddi ünnepségei kapcsán terrortámadások veszélye miatt.

A kulcsfontosságú közintézmények és a legfőbb közjogi méltóságok védelmére a legmagasabb szintű biztonsági készültséget léptették életbe. Újdelhiben 60 ezer rendőrt vezényeltek utcára, a központi évfordulós ünnepség helyszínére, a Vörös Erődhöz vezető utakat lezárták, a városba behajtó összes gépkocsit ellenőrzik, a háztetőkről mesterlövészek figyelik az esetleges terroristákat. A főváros fölött repülési tilalmi övezeteket jelöltek ki, és fokozott készültséget rendeltek el a repülőtereken szerte az országban.

A bevásárlóközpontokban és a filmszínházakban zártláncú tévéhálózatokat szereltek fel, de így tettek több templomban és egyes turistalátványosságoknál is. Mumbaiban (Bombay), ahol a múlt hónapban 207 ember életét oltották ki vonatok felrobbantásával vélhetően iszlám szélsőségesek, főleg a muzulmánok lakta negyedekben erősítették meg a rendőri készültséget.

Hírszerzési értesülések szerint szélsőséges iszlám csoportok merényletekre készültek az évfordulós ünnepségek megzavarása céljából, s a múlt héten az Egyesült Államok újdelhi nagykövetsége is arra figyelmeztette az indiai hatóságokat, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szállodák, repülőterek és történelmi műemlékek ellen intézhet támadást Újdelhiben, Mumbaiban és más városokban.

Manmohan Szingh indiai miniszterelnök évfordulós beszédében azt mondta, hogy a terroristák fenyegetései aláássák a Pakisztánnal való megbékélés két és fél éve megindult folyamatát. Szerinte a terroristák célja tönkretenni India virágzó gazdaságát, megbontani népének egységét és vallási viszályt szítani. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.