Sokan adnak hangot azon véleménynek is, mely szerint Grass erkölcsi értelemben lenullázta magát. Ez szintén sületlenség, és ki is lóg a lóláb. Mert miután Grasstól egyetlen hirtelen megvilágosodott bírálója sem képes, és (mert rögvest nevetségessé válna) nem is próbálja elvitatni irodalmi teljesítményét, jobb híján felcsap erkölcstudósnak, nagyvonalúan megfeledkezve arról az apróságról, hogy a mesternek éppen hogy irodalmi teljesítménye adott alapot ahhoz, hogy a németek (és nem csak az ő) lelkiismeretévé váljon.
Kérdezném: változtat az valamit is a Bádogdobon, hogy megtudtuk, az író gyerekkorában hagyta magát félrevezetni egy olyan propagandagépezettől, amely értelmes, tapasztalt, művelt felnőttek millióit "babonázta meg"? Vagy tartjuk magunkat a törvényhez: kutyából nem lesz szalonna?

Azt is gondolom, hogy súlyos hiba elfelejteni: Grassnak, ha úgy tetszik egyetlen gyermeki „bűne” az volt, hogy belépett a Waffen-SS-be, önként kínálva fel magát ágyútölteléknek a hitleráj végóráiban, de nem vett részt a kegyetlenkedéseikben, nem tapad vér a kezeihez.
Szóval: nem az derült ki, hogy Günter Grass a náci birodalom egy elvetemült mészárosából stilizálta magát a háború utáni német társadalom egyik legkarakteresebb erkölcsi és művészeti tanítómesterévé. Sőt még csak az sem, hogy hősies ellenállásával hozzájárult a Harmadik Birodalom továbbéléséhez, és így bűnrészes lett abban, hogy meghosszabbodott, akár csak néhány órával is leigázott európai milliók szenvedése.

Szerintem Grass kifejezetten jól tette, hogy meghamisította önéletrajzát. Egész életműve vélhetően egészen más színben tűnt volna fel, ha nem hallgat oly makacsul kisiklásáról, mert minden egyes zseniális mondatához jelentkezett volna valaki, hogy odabiggyessze: "Hát persze, vezekel a bűneiért", vagy "Ne már, hogy egy volt Waffen-SS adjon nekünk leckét az erkölcsből". És talán igaza van Hellmuth Karasek kritikusnak, aki szerint előfordulhatott volna, hogy meg sem kapja a Nobel-díjat. De kérdem én: az nem arról szólt volna, hogy a legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerés nem az írói teljesítménynek szól?

Úgyhogy a magam részéről megköszönöm Günter Grassnak, hogy volt egy titka, amit mostanáig képes volt magában tartani. Várom az új könyveit, és makacsul hiszem, hogy gyerekkori kisiklások – akár részei a hivatalos, nyilvános életrajzoknak, akár nem – nem változtathatnak meg, pláne nem visszamenőlegesen komplett életműveket. Ismeretük, persze, teljesebbé teheti a képet. Grass önvallomása is erről szól – se többről, se kevesebbről.

A Világfalu blogban olvasható még: Grass beismerése és a kollégák; Walesa: Grass adja vissza a díszpolgári címét