A hannoveri Egészségügyi Főiskolán dolgozó dr. Susanne Kall felméréséből kiderült, hogy minden második nyugati állampolgárt életében egyszer megharapja valami - vagy valaki. Bizony, az emberi harapás sem ritka, elsősorban persze gyerekek körében, és pont olyan veszélyes, mint az állati. Természetesen a sérülés, a szövetroncsolás mértéke más és más, ám a sebek felülfertőződése terén nincs jelentős különbség: egyformán 10 százalék feletti az arányuk. Csekély vigasz, hogy összehasonlító vizsgálatok során a macska bizonyult (a kutyánál is) veszélyesebbnek. Ez logikus, hiszen a cica hosszú éles foga keskenyebb, ám mélyebb sebet ejt. Így az állat szájüregéből a harapás mélyére kerülő baktériumok könnyebben elszaporodnak, és súlyosabb, nehezebben kezelhető gennyesedéseket okoznak.

Elgondolkoztató, hogy a harapások következményei között rengeteg a kis ízületekre kiterjedő, sokszor a csontokra is ráterjedő komoly gyulladás - az agresszív támadó kezén! Ugyanis a másoknak ököllel nekieső, az arcát megütő, magából kivetkőzött ember maga is pórul járhat. Nem csak azért, mert az ökle az arccsonttal ütközve eltörhet, hanem mert az áldozat fogai felhasíthatják a kéz aránylag védtelenebb, sérülékenyebb ujjperceit, kis ízületeit. A megütött szájából átkerülő kórokozók aztán gyorsan elszaporodnak, és komoly ízületi és csonthártyagyulladást, a kéz- és ujjcsontok maradandó károsodását okozhatják. A megtámadott így áll akaratlanul bosszút támadóján.