A nem uniós tagországokból érkezett külföldiek sűrűn panaszolják: bár a cseh munkaadók egyáltalán nem válogatósak, amikor olyan munkára keresnek embert, amelynek az elvégzésére a hazaiaknak vagy más külföldieknek nem fűlik a foguk, ha olyan helyre pályáznak, ahova bizonyos szakképesítés is kell, már érezhető a velük szembeni elfogultság. Leginkább az ukránok, a moldáviaiak, az oroszok és a vietnamiak esnek kedvezőtlen megítélés alá, kevésbé a horvátok és a románok, habár az ő számuk az előzőekhez képest elenyésző - derül ki a Lidové noviny összeállításából, amely a prágai multikulturális központ felmérése alapján készült.

A Hospodárske noviny gazdasági napilap szerint Csehországban már csaknem 150 ezer külföldi dolgozik munkaengedéllyel, több mint 60 ezer pedig vállalkozóként. Becslések alapján kétszázezerre tehető a feketén munkát vállaló, jórészt a szolgáltatások területén és az építőiparban foglalkoztatottak száma. Az uniós tagországok közül a legtöbb külhoni alkalmazott Szlovákiából és Lengyelországból érkezett, és átlagosan húsz-harminc százalékkal keres többet, mint odahaza. Legtöbben szakmunkások, betanított gyári alkalmazottak, de az utóbbi időben az informatikusok, továbbá a Szlovákiából érkezett orvosok és az egészségügyi nővérek száma is növekszik. A többi uniós tagországból érkezettek - elsősorban a németek - csehországi székhelyű multinacionális vállalatok alkalmazottai. Velük szemben a hazai polgároknak semmiféle előítéletük nincs, sőt: a legtöbben előzékenyek velük szemben.

A kelet-európaiak és az ázsiaiak elmondása szerint a bizalmatlanság nyilván abból is fakad, hogy a csehországi átlagnál több bűnöző található soraikban. Nem is kevesen csempészetből, prostitúcióból, a tehetősebbek pedig lányok futtatásából élnek. A kábítószer-maffiát a rendőrségi adatok szerint Csehországban is főként az albánok és az ukránok ellenőrzik.

Mindezek ellenére a Právo riportja szerint - ha nagyon lassan is - azért oldódik a bizalmatlanság. Több cseh nagyvállalatnál dicsérik az ukrán betanított munkások és a moldáviai varrónők szorgalmát. - Ha ők nem lennének, lehúzhatnánk a rendőnyt, mert ennyi pénzért, havi hatezerért (kevesebb mint 60 ezer forintért) a hazai nők ezt a munkát nem végeznék el - nyilatkozta a lapnak egy jihlavai vállalkozó, akinek a cége bérmunkát végez olasz megrendelőnek.

A nyugat-csehországi vállalkozók már több vietnami "kollégát" befogadtak és jó üzleti partnernek tekintik őket. A Németországhoz közeli határvidéken több olyan kisvállalkozást tartanak számon, amelyben a hazaiak és a vietnamiak közösen tulajdonosok.

A külföldiek újabban nem annyira munkáltatójukra vagy csehországi életkörülményeikre, inkább a lakóhelyükön működő és őket ellenőrzés alatt tartó munkaközvetítő maffiára panaszkodnak. A vietnami Hunc Mung Moi például elmondta: amikor textilkereskedőként letelepedett a nyugat-csehországi Chebben, az ugyancsak ott vállalkozó honfitársai fenyegették meg életveszélyesen családjával együtt.

Az ukrán Oleh Ponomarenko, a pilzeni gépgyárba került szakmunkásnak. Előzőleg odahaza több ezer hrivnát kellett leszurkolnia a munkaközvetítőnek, hogy rákerüljön a kiválasztottak listájára. Aztán rájött: jobban járna, ha kiváltaná a vállalkozói engedélyt. Amikor szándéka kiderült, a csehországi ukrán maffia tagjai félholtra verték. Három év múlva merte csak kiváltani a vállalkozói engedélyt, s azután valósággal elszökött a munkaközvetítő cég szeme elől.

Minden megpróbáltatás ellenére a lapokban megjelent riportokban a kelet-európai és a vietnami vendégmunkások általában azt hangoztatják, hogy nem érzik magukat rosszul Csehországban.