Fidesz: legyen nyilvános a közalkalmazotti bértábla

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy még az önkormányzati választások előtt hozza nyilvánosságra, milyen változtatásokat tervez a közalkalmazotti bértáblában - mondta Révész Máriusz, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint a Fidesz fél mindentől, ami új, és a "régi Magyarország sokszor igazságtalan viszonyait szeretné konzerválni".

Révész Máriusz azt mondta: "a Fidesz nevében felszólítom a Gyurcsány-kormányt, hogy szedje össze a bátorságát, és az önkormányzati választás előtt fedje fel világosan és egyértelműen, hogy mire készül a közalkalmazottakkal szemben". Hozzátette: a kiszivárgott hírek szerint a kormány teljes mértékben át akarja alakítani bértáblát annak érdekében, hogy jelentős forrásokat tudjon kivonni a közszférából.

Mint mondta, több elképzelés szivárgott ki, az egyik szerint a kormány teljesen meg kívánja szüntetni a közalkalmazotti bértáblát, egy másik szerint pedig csökkentené a bértáblában szereplő összegeket, valamint az előrelépések számát is, így nem három-, hanem hatévente lenne béremelés.

Révész Máriusz szerint ez egészen drámai következményekkel járna, a fiatalok számára azért, mert a nem túl magas kezdő fizetés csak hat év elteltével emelkedne először, az idősebbek pedig azért járnának rosszul, mert ha magasabb fizetési osztályba kerülnek, mint amit a megváltoztatott bértábla előírna, akkor hosszú évekre "parkolópályára" kerülnek.
A Gyurcsány-kormány egész egyszerűen "merényletet kíván végrehajtani" a 600 ezer közalkalmazottal szemben - hangsúlyozta a fideszes politikus, aki szerint ezek az intézkedések hosszú időre fagyasztanák be a közalkalmazotti béreket, sokaknak pedig reálbércsökkenéssel is számolniuk kellene.

Mint mondta, a kormány ugyan arra hivatkozással akarja csökkenteni a bértáblázatban szereplő összegeket, hogy legyen pénz a minőségi munka külön díjazására, azonban ezzel csupán egy szinttel lejjebb, az önkormányzatokhoz tolja a konfliktust. Révész Máriusz rámutatott: a közalkalmazotti bértábla eddig is minimálbértáblaként működött, hiszen az önkormányzatoknak lett volna lehetőségük díjazni a minőségi munkát, de ezt forrás híján nem tudták megtenni.
A fideszes politikus úgy vélte, ha a bértáblát a kormány elképzelései szerint módosítanák, az néhány éven belül azt eredményezné, hogy a közalkalmazottak bérei között óriási különbségek alakulnának ki a fenntartó önkormányzatok anyagi helyzetének függvényében. Ezt pedig a Fidesz elfogadhatatlannak tartja - tette hozzá Révész Máriusz.

Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: a haladáshoz nem elég csak általában beszélni a reformokról, konkrét lépések megtételére van szükség. "A Fidesz láthatóan erre nem hajlandó, fél mindentől, ami új, és a régi Magyarország sokszor igazságtalan viszonyait szeretné konzerválni. Nemet mond a régiókra, a szonda megfújására és most úgy tűnik, hogy nemet mond a teljesítményelvre is a közszférában" - tette hozzá.
Mint írta, a közszféra mai rendszerében elsősorban az idő múlásával lehet előbbre jutni: teljesítménnyel, tehetséggel és szorgalommal nem. "A vármegyék és politikusi előjogok pártja csak kampányolni tud, felelősen politizálni nem" - jegyezte meg a kormánypárti politikus.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.