Meg miután a szerzőZZ díjat kapott. Miután a National Geographic (amelynek egyébkéntszerzője) megírta és közreadta az életrajzát. Miután azt rebesgetik,hogy kedvenc írója, Gabriel García Márquez levélben gratulált neki.Miután Franciaországban a nevéről teniszdíjat neveztek el - La Coupe Szigethy.

Kedves olvasóm mostazt hiszi, szélhámoskodom, hiszen mindaz, amit leírtam, még csak ezutánkövetkezik. Ez igaz. De biztos vagyok benne, hogy ilyen rendűesemények, történések, meglepetések esnek meg rövidesen SzigethyAndrással és regényével. És majd megint szégyenkezünk, mert úgy tűnik,visszaesünk régi optikai betegségünkbe: nem látjuk meg azt, ami közelvan.

A Saxum kiadónáljelent meg az Ünnepi Könyvhétre Szigethy András Teniszregénye.Végighallgattam, mit mondott bemutatóján a nemzetközileg legsikeresebbmagyar férfi teniszező, a tizenkétszeres bajnok, tizenöt éven át magyarválogatott, 1974-ben egyesben Európa-bajnok, 1981-ben párosban franciabajnok, 1982-ben, 1983-ban, 1986-ban a WCT páros világbajnokságonvilágbajnok, 1985-ben párosban wimbledoni bajnok Taróczy Balázs. Akiráismert a maga világára a regényben. És élvezettel figyeltem, hogy aFeneketlen Tó közelében az előkelő teniszklubban hogyan veszik („mint acukrot”) a regényt a tenisz boldog barátai, miként dedikál a szerzőórák hosszat - és azóta egy sort nem láttam róla.

De a regénytharmadszor is elolvastam. Szigethy nem azt akarta demonstrálni, hogymiként lehet izgalmasan, rejtélyesen, néha kicsit rémülten, érzelmesen,a világ cinizmusát sem tagadva, a meztelen női szépség csodájátólmegilletődötten, a kusza összefüggések törvényszerűségeit lassankiismerve, élvezettel csüggeni a világ természetes varázslatain. Ő, azíró, a hajdani teniszedző, aki kedvenc sportja lexikonját azemlékezetében hordja, csak a történetre magára figyelt, a kivételes ésa köznapi pillanatok összefonódására.

Sajnálni én csak azt sajnálom, aki még nem olvasta Szigethy András Teniszregény című könyvét.

Tovább blogba

(nolblog)