Szóval néhány nappal a verseny előtt a jelentkezési igényekkel Tiszát lehetett volna rekeszteni, s a nagy nyomásnak engedve a sportág nemzetközi szövetsége végül meg is emelte a szabályok szerint hetvenöt indulóban maximált létszámot, ám a brit repülőtereket ért fenyegetés keresztülhúzta a rendezők számításait. Vasárnap végül is csupán hetvennyolc férfi és ötvennyolc női versenyző sorakozott fel a folyón keresztbe fektetett pontonhajókon kialakított rajtnál. Ettől kezdve azonban simán zajlott minden, a szervezők semmit nem bíztak a véletlenre, még a vízállást sem, melyről előzetesen egyeztettek a tiszalöki duzzasztót működtető erőművel... Ezt nevezik rutinnak.

Amit, persze, nem adnak ingyen. Tiszaújváros a kezdetektől együttműködő háromszáz fős rendezőgárdájával az idén már a tizedik triatlon VK-futamnak adhatott otthont. A kezdeti gyermekbetegségekre - például arra, amikor a kajakosoktól kölcsönkért stég félig elsüllyedt a versenyzők súlya alatt - ma már mosolyogva emlékeznek a visszajáró sportolók. Mellesleg az idén negyvenéves fennállását ünneplő Tiszaújváros - vagy ahogyan a nemzetközi mezőnyben többen is számon tartják: Triatlonújváros - sem a puszta közepén álló beton lakótelepet idézi, sokkal inkább egy hangulatos, nem utolsósorban sportos kisváros képét. Ez utóbbi arcát különösen a Világ Kupát megelőző "Tiratlon Nagyhét" amatőrversenyein mutatja meg, melyeken összesen nyolcezer indulót regisztrálnak. Ami azt jelenti, hogy az úszó-, kerékpározó és futószámok a helyi lakosság csaknem felét képesek megmozgatni. Számoljunk csak utána: hasonló részvételi arány Budapest esetében erős nyolcszázezer fős mezőnyt jelentene...

Nem mellékesen a profi versenyzők szerint Tiszaújváros rendezi a VK-sorozat leghangulatosabb viadalát, a központban várakozó ezrek folyamatos fiestával fogadják az előttük elhaladó versenyzőket. A dörgedelmes biztatás pedig nemcsak a hazaiaknak szól, igaz, nekik azért egy kicsit hangosabban. Délelőtt például a debreceni Szabó Zita és az otthon szereplő Walkó Andrea érdemelte ki a legnagyobb ovációt: ők az ezerötszáz méteres úszást követően az élen haladó, tizenkét fős bolyban teljesítették a negyven kilométeres kerékpáros szakaszt. Szabó az utolsó öt kilométeres kör megkezdése előtt rövid ideig még az élen is kerekezett; az ötszáz dollárt érő szakaszgyőzelmet a későbbi győztes német Franzmann engedte át hazai riválisának. (A VK-futam összdíjazása egyébként százezer dollár; ebből a summából az első tizenöt-tizenöt versenyző részesül.)

A férfiak versenyét az ausztrál Brad Kahlefeldt nyerte. Az utolsó körig fordulatokkal teli viadalon a tiszaújvárosiak Miskolcon élő, de kazah állampolgárságú sportolója, Dmitrij Gaag a harmadik helyen ért célba. A városszerte csak Gyimaként emlegetett versenyző a harmincnegyedik helyen kászálódott ki a vízből, a biciklizést a tizenhatodik helyen zárta. Egy körrel a vége előtt a második helyen futott, tavalyi célfotós győzelmét azonban már nem tudta megismételni.

Az eseményen még egy kiemelkedő teljesítményt díjaztak: Les McDonald, a Nemzetközi Triatlon Szövetség kanadai elnöke a NOB elismerését adta át Márkus Gábor főszervezőnek, a hazai szövetség alelnökének. McDonald abból sem csinált titkot: ő maga a budapesti pályázatot támogatja a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának három hét múlva esedékes ülésén, amelyen arról döntenek, hogy a magyar főváros, vagy Manchester rendezheti-e a 2010-ben esedékes világbajnokságot.