Egyre jobban ismerik jogaikat a magyarok
Trappné Kiszely Rita bíró szerint az elmúlt években az embereknek egyre több lehetőségük nyílt arra, hogy megismerjék jogaikat. Amíg korábban a magyarok többsége olyan alapvető kérdésekkel sem volt tisztában, milyen jogi háttere van például egy vállalkozás elindításának, addig ma már az állampolgárok többségének nem okoz gondot a mindennapi joggyakorlás.
A szakértő szerint a javulás főként annak köszönhető, hogy egyre több és egyre erősebb jogvédő szervezet tevékenykedik Magyarországon, amelyek egyik fő célja a tájékoztatás, ráadásul a médiában is egyre több szó esik nemcsak a mindennapi jogsérelmekről, de az alapvető emberi, vagy kisebbségi jogokról is. Az iskolai tananyagban azonban még mindig kevés teret kap a jogok oktatása. Szinte csak a civil szervezetek által szervezett fakultatív foglalkozásoknak köszönhető, hogy a fiatalok egyre többet tudnak jogaikról. A javulás azonban nem ennyire egyértelmű a középkorú és az idősebb korosztály esetében - tette hozzá a Fővárosi Bíróság munkatársa.
Hasonlóan látja a helyzetet Haraszti Katalin, az Országgyűlési Biztos Hivatalának főosztályvezető-helyettese is, aki szerint a hozzájuk fordulók számának alakulása is jól mutatja, hogy a magyarok tudatosabb joghasználókká váltak. A hivatal 1995-ös indulása után hirtelen megugrott az ombudsmanokhoz írt kérelmek száma, sokszor olyan ügyekkel keresték meg őket, amely nem tartoztak a hatáskörükbe, vagy jogi eszközökkel nem is lehetett segítséget nyújtani - mondta a szakértő. Volt olyan év, amikor 11 ezer eset futott be hozzájuk, ma már ez a szám tartósan évi hétezer körül mozog. Haraszti Katalin szerint az állampolgárok megtanulták, hogy mire való az intézmény, megtanultak élni a jogaikkal.
A főosztályvezető-helyettes hozzátette, hogy az esetek számát tekintve Magyarország a középmezőnybe tartozik az Európai Unióban. Általában azokban az országokban nő a jogsérelmekről szóló bejelentések száma, amelyekben még frissek az ilyen jogorvoslatot kínáló intézmények, az állampolgárok ugyanis kezdetben nem tudnak pontosan élni a lehetőséggel.
Fodor Márk, az Amnesty International Magyarország vezetője azonban rámutatott arra, hogy még mindig jelentős különbség van Magyarország és a nyugat-európai államok között az emberek jogismeretében. Azt azonban a civil szervezet képviselője is elismerte, hogy sokat javult a helyzet a korábbi évekhez képest. Példaként említette, hogy az ország uniós csatlakozása után egyre nagyobb politikai és civil nyomás nehezedik az oktatásra is, hogy nagyobb szerepet kapjon a tananyagban a jogok és kötelezettségek tanítása, ennek azonban szerinte egyelőre még nem lehet látni az eredményét.
A szakértők rámutattak arra, hogy fejlett, több évszázados demokráciákban az állampolgárok is jobban ismerik jogaikat, így a társadalom fejlődésével Magyarországon várhatóan tovább javul a helyzet.
(MTI)