Elátkozott fonyódi üzletsor

Tíz ügyész, egy bíró és egy rendőrkapitány ellen tett feljelentést a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál az a pécsi vállalkozó, aki a fonyódi üzletsori beruházás kapcsán ötödik éve harcol igazáért a helyi önkormányzattal szemben - eddig eredmény nélkül.

Több éve hiába egyezkedem a fonyódi önkormányzattal, amely számomra úgy tűnik, jó kapcsolatainak köszönhetően bármilyen törvénysértést elkövethet, de ebből elég volt - így indokolta Kiss Gábor, a pécsi bejegyzésű Vákisz Zrt. egyik tulajdonosa azt, hogy miért fordult az ügyészi nyomozóhivatalhoz a napokban, tíz ügyészt, egy bírót, és a fonyódi rendőrkapitányt feljelentve. Hozzátette: azért nem várt tovább, mert az elmérgesedett helyzetben fenyegetve érzi saját maga és családja biztonságát. Véleménye szerint a feljelentettek tehetők felelőssé azért, hogy az illetékes hatóságok nem léptek fel kellő eréllyel a fonyódi kikötő-beruházás körül kialakult törvénysértő állapotok ellen, tönkretéve ezzel a cégét, és csőd közeli helyzetbe sodorva az önkormányzatot.

Az immár ötödik éve tartó viszály tárgya a fonyódi kikötő üzletsora, amelynek megépítésére a fonyódi önkormányzat, valamint a Vákisz Zrt. közös vállalkozást hozott létre 51:49 százalékos arányban, Fonyódi Lakásépítő Kft. (FL) néven. A beruházás a Vákisz finanszírozásával és kivitelezésében kezdődött, de már az építkezés elején vita támadt a felek között a hitelszerződés megkötése körül, aminek kapcsán később korrupcióért börtönbüntetésre ítélték az előző polgármestert. További, máig tartó vita tárgya egy 198 millió forintért számlázott, műszakilag átvett és teljesítés-igazolt munka, ami az önkormányzat álláspontja szerint csak 80 millió forintot ért. A háborúskodás miatt sokáig állt a beruházás, mígnem Fonyód vezetése tavaly úgy döntött: saját erőből fejezi be az építkezést, amihez 695 millió forintos hitelt vett fel, tagi kölcsönként továbbadva azt az építtető közös cégnek, az FL-nek. A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítélete alapján törvénysértőnek bizonyult, hogy a kft. a kisebbségi tulajdonos egyetértése nélkül fogadta el a tagi kölcsönt.

Kiss Gábor egyebek közt sérelmezi, hogy az önkormányzat a Vákisz képviselőjét harmadik éve nem engedi betekinteni a 49 százalékban tulajdonában lévő FL papírjaiba, könyvelésébe, és ezt a somogyi cégbíróság és a Pécsi Ítélőtábla is rendjén valónak találta. A vállalkozó az üzletsorépítéssel kapcsolatban az elmúlt években 12 ügyben tett feljelentést bűncselekmény gyanújával, jobbára eredmény nélkül. Kivéve az előző polgármester ügyét, akit jogerősen elítéltek korrupció miatt.

A kisváros főként a kikötői üzletsor építése kapcsán került nehéz gazdasági helyzetbe. Megoldást jelenthetne a kikötői üzletsor eladása, az értékesítés azonban elakadt a perekkel és perfeljegyzésekkel terhelt ingatlan miatt. Az 1,3 milliárd forintos költségvetésű város hitelállománya jelenleg összesen mintegy 900 millió forint. Ezen felül 120 millió forintnyi kifizetetlen számlájából 40 milliót meghaladó a lejárt tartozása.

Miseta István polgármester elmondása szerint a városvezetésnek a kikötői üzletsor ügyének rendezésére tett próbálkozásai azért vallanak rendre kudarcot, mert az FL kisebbségi tulajdonosa - visszaélve a joggal - egy idő óta nem vesz részt a határozatok megszavazásán. Mint kifejtette, reális alapokon nyugvó egyezségre ma is kész az önkormányzat, de a Vákisz képviselője minden lehetőséget megragad, hogy "keresztbe tegyen" Fonyódnak.

- Több mint ötezer fonyódi lakost nem lehet zsarolni, tönkretéve egy települést. Kell, hogy legyen ez ellen jogi megoldás! - tette hozzá, jelezve azt, hogy bár több szakemberrel konzultáltak ebben az ügyben, a megoldásra még nem találtak rá.

Ami biztos a sok bizonytalansági tényező mellett: a perek folytatódnak. A fonyódi üzletsor 26 boltjából jó néhány még mindig gazdára vár - ezek közé tartozik mindegyik tetőtéri egység.

Ötödik éve tart a vita a fonyódi kikötõ üzletsoráról
Ötödik éve tart a vita a fonyódi kikötõ üzletsoráról
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.