Oltani mindenáron
Túlélők, akiket ki kell hozni. Ma már tudjuk, hogy nem volt ott senki. Atévedés végzetesnek bizonyult, de azok hárman akkor nem mérlegeltek,hanem cselekedtek. Pedig bizonyára felmérték, hogy minden ellenükdolgozik. Ismeretlen terepen, sűrű és mérgező füstben kellett volnatájékozódniuk, s a meleg is csaknem elviselhetetlen lehetett.
A három tűzoltó mégis elindult - és egyikük sem tért vissza. Talán rosszul mérték fel az esélyeket. Talán szakmai hibákat követtek el. Talán a pincelabirintusban eltévedtek, esetleg elveszítették egymást, és a kereséssel időt veszítettek. Vagy nem figyeltek a légzőkészülékben maradt levegőre. Talán nem vittek magukkal - Ariadné életmentő fonala gyanánt - biztosítókötelet. Esetleg túl későn kértek segítséget. Talán az eszközeikkel volt baj. Talán téves utasításokat kaptak. Talán az adott körülmények között le sem mehettek volna. A hivatalos vizsgálatok lezárultáig marad a sok talán.
A kérdésekre választ kell találni, mert az eset tanulságul szolgálhat a többieknek, hogy miként előzhetők meg a hasonló tragédiák. De állapítsanak meg bármit a bizonyára felkészült ítészekből álló bölcs grémiumok, a legalaposabb vizsgálat sem vonhatja kétségbe a tényt: azok hárman becsülettel tették a dolgukat. Elmentek a végsőkig, sőt azon túl, hogy végül maguk váljanak - talán értelmetlen - áldozattá.
A tűzoltók most gyászolnak - és felelősöket keresnek. Többen a nem megfelelő vagy hiányzó technikai eszközöket kérik számon, a fejlesztések vélelmezett elmaradása miatt pedig a tűzoltóságot a "belügy mostohagyerekeként" emlegetik. Ami persze nem igaz, mert évente milliárdokat költenek korszerűsítésre - bár elsősorban nem az egykori belügy pénzéből, hanem a vagyonvédelmi biztosítások után beszedett egyszázalékos hozzá-járulásból. Azt persze a laikus meg nem mondja, hogy a könnyen jött pénzt jól is költik-e el, mindazonáltal lehetnek bizonyos kétségei. Állítólag van olyan tűzoltóság, amely tízemeletes házakhoz való emelőkosaras "szerrel" büszkélkedhet, miközben a város legmagasabb épülete mindöszsze négyemeletnyi magas. Az meg elég abszurd, ha egy több tízmilliós eszköz "kilátó" gyanánt szolgál. De ha ez igaz is, bizonyos, hogy az efféle presztízsberuházás nem tekinthető általános gyakorlatnak.
S vannak, akik a felkészítés színvonalát kifogásolják, mondván, a laktanyákban egykor mindennapos gyakorlatozás mára csupán értelmetlen formalitássá vált. "Öreg" tűzoltók némi nosztalgiával emlékeznek rá, hogy egykor minden áldott napra jutott valamilyen kiképzési feladat, és csak vasárnap nem gyakorlatoztak. Akkor a "szerek" karbantartásán volt a sor. Más vélemények szerint szó sincs erről, s mindenütt jól felkészült embereket küldenek menteni.
De az is megfogalmazódott, hogy a tűzoltás filozófiáját kellene újragondolni. Kétségtelen, hogy Amerikában vagy Angliában a tűzoltó életét csak akkor teszik kockára, amikor másik élet forog kockán. Vagyis: ha az égő házban nincs ember, és a beavatkozás túl veszélyesnek tűnik, az anyagi javakat egyszerűen veszni hagyják. Szóval hadd égjen a lőtér? A pincében előbb-utóbb úgyis elfogy a levegő, s akkor kialszik magától a tűz. Vagy tele kellett volna nyomni az egészet oltóhabbal - az lett volna a jobb megoldás? Ma valószínűleg senki nem tudja a helyes választ.
"...a szolgálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem" - szól a tűzoltóeskü. Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő magyarázata szerint ez a fordulat alapvetően az élet mentésére, a másokat közvetlenül fenyegető veszély elhárítására érvényes. A tűzoltónak pedig mindenkor a lehető legkedvezőtlenebb opcióból kell kiindulnia: amennyiben nem rendelkezik kétségkívül ellenőrzött információval, azt kell feltételeznie, hogy emberéletet fenyeget a tűz. Amikor ég egy lakóház, egy közintézmény vagy akár egy pajta, kötelező vélelem, hogy emberek lehetnek odabenn. Ilyenkor a tűzoltónak be kell mennie. A pályakezdő fiatalnak nem egészen nettó százezer forintért, jóval idősebb és gyakorlottabb társának legfeljebb kétszer enynyiért. Nem mondhatni, hogy drágán adják a bőrüket.
A döntés persze nem az egyén, ha-nem a tűzoltásvezető felelőssége. Tehát adott esetben más határoz, s más viseli a tényleges kockázatot. A helyzet egyszerűbb, ha nyilvánvaló, hogy a tűzből esély sincs a visszatérésre. Ebben az esetben nincs olyan parancsnok, aki az emberét a biztos halálba küldené. A főnöknek viszont akkor már valószínűleg ki kell adnia az utasítást, amikor kétesélyes a játszma. Hiszen az esküből ez következik.
De nem csak akkor, ha emberélet a tét - árnyalják a képet más forrásaink. És itt jön a képbe a hazai tűzoltási filozófia. Míg Amerikában, ha mindenkit kimentettek, már csupán a tűz tovaterjedésének megakadályozása a feladat, nálunk viszont a kár mérséklése érdekében talán aránytalanul sokat várnak a tűzoltótól. Akkor is, amikor a beavatkozás kockázata túlságosan nagynak tűnik. Mert elviselhetetlenül magas a hőterhelés, mert leszakadással fenyeget a födém. Szóval oltani mindenáron? Nyilván így ez végletes leegyszerűsítése a dolgoknak, ám talán érdemes gondolkodni ezen. Mert tény, hogy többször megesett: a tűzoltók - az értelmetlennek tűnő kockázatot vállalva - még dolgoztak, miközben teljesen nyilvánvaló volt, hogy az épület minden igyekezetük ellenére az enyészeté lesz.
De kik is ezek a már-már irracionálisan bátor emberek? Gyakran tűzoltó-dinasztiák sarjai - ők tudatosan vállalják a nehézségeket -, esetenként meg kalandkereső fiatalok, s néha egyszerű munkavállalók, akiket talán a 24 órás szolgálatot követő két szabadnap vonz. Korántsem bizonyos, hogy ez utóbbiak sokáig viselik majd az egyenruhát. Ezen a pályán csak az marad meg, aki másokon segíteni akar, s akit nem riaszt sem a tűz, sem a víz, sem a vér, sem az emberi szenvedés, sem a halál.
Lecsupaszítva: tűzoltó abból a fiatalból lehet, aki a fizikai és a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton megfelel. Jelentkező van szép számmal, így lehet közöttük válogatni - mondja Bleszity János professzor, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ vezetője. Az pedig, hogy ki alkalmas erre a feladatra, gyorsan ki is derül, hiszen a pályakezdők már a próbaidő alatt megtapasztalhatják, mi vár rájuk. A négy hónapos alapkiképzés felét ugyanis későbbi munkahelyükön töltik, ahol - mentoraik felügyelete alatt - igazi helyszínekkel ismerkedhetnek. Ha nem is kell csinálniuk semmit, a látvány gyakran önmagáért beszél. A másik két hónap az elméleti képzés ideje, amikor a fiatalok elsajátítják az egyéni védőeszközök - például a légzőkészülék - használatát, valamint a különféle berendezések kezelését, s bizonyos tűzoltás-taktikai ismeretekre tesznek szert. Meg testközelben - próbapályán - ismerkedhetnek a tűzzel, a füsttel, a magassággal.
Az alapok elsajátítása mindössze arra elegendő, hogy a tűzoltó végrehajtsa, amire utasítást kap: szerelheti a tömlőt, foghatja a fecskendő végét, szétvághatja az összeroncsolódott járművet - vagy követheti felettesét a füstbe. Aki legalább tűzoltó-technikusi végzettséget szerzett, tehát az érettségi mellé sikerrel elvégzi a tíz hónapos bentlakásos tanfolyamot is, már önállóan dolgozhat. Tűzoltásvezető - vagyis a helyszíni beavatkozásért felelős parancsnok - viszont felsőfokú végzettség nélkül nem lesz senki. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Karán, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és a Rendőrtiszti Főiskolán végzettek azonnal, a polgári diplomások az oktatási központ tíz hónapos kurzusa után kapnak tiszti rendfokozatot.
Az alaptanfolyam ideje a kontinensen nálunk a leghosszabb, és a hazai képzés színvonalát az Európai Tűzoltóiskolák Szövetsége is elismeri - állítja Bleszity tábornok. Szerinte a hallgatók döntő többsége erősen motivált, megfelelő ismeretekkel felvértezve áll szolgálatba, s a technikai eszközök színvonala nem rosszabb, mint az osztrák vagy a német tűzőrségeknél. Azt azonban nem rejti véka alá, hogy ez életveszélyes szakma, de ha korszerű felszerelést adnak felkészült emberek kezébe, a kockázat minimálisra csökkenthető.
Ez általában igaz is: oltás közben - a mostani tragédiát megelőzően - legutóbb 1984-ben vesztette életét két tűzoltó. Akkor egy kiszámíthatatlan robbanás okozta a tragédiát. Az a baleset gyakorlatilag elkerülhetetlen volt.
