Bunkerbloggerek
A manipulált fotókat lefülelő blogger (internetes naplóíró), Charles Johnson nem először kapja felületességen a mainstream (általa csak lamestream, azaz egy szójátékkal bénának titulált) médiát. Első akciója 2004-ben zajlott. Nagy fogás volt, a botrány közvetetten hozzájárult a CBS hírmondói székéből évtizedek óta kirobbanthatatlannak tűnő Dan Rather, legendás amerikai tévériporter visszavonulásához. A CBS "60 perc II" című műsorában hitelesnek mondott dokumentumokra hivatkozva bírálta az akkor még elnökjelölt George W. Bush fiatalkori teljesítményét a Nemzeti Gárdánál. Johnson volt az első blogger, aki rájött, hogy a dokumentum minden bizonnyal hamisítvány, könnyedén el lehetett készíteni egy Word szövegszerkesztő programmal, és kirobbant a "Rathergate". Most Adnan Hadzs libanoni fotós manipulációját leplezte le a négy éve működő Little Green Footballs (kis zöld focik) nevű, erősen jobboldali kötődésű honlapján, melynek naponta 100 ezer egyedi látogatója van, és a netezők több mint hárommillió kommentárt fűztek már az ott megjelenő témákhoz. Johnson szerint a politikai korrektség kiölte az igazságot a médiából.
Más bloggerek a kanai bombázás tragédiájáról készült képekkel kapcsolatban is kifogásokkal léptek fel. (És mind hozzáteszik, hogy az első hírekkel ellentétben - melyek több mint 50 halálos áldozatról szóltak - a mentősök végül 28 holttestet találtak.) A hevesen EU-ellenes brit Richard North (aki ezen érzelmének EU Referendum néven internetes naplót is szentel) azt vette észre, hogy a mentési munkálatoknál segédkező egyik, zöld sisakot és golyóálló mellényt viselő férfi nem is ment, hanem "csak" egy halott gyereket mutogat a kameráknak, ezért feltehetően a Hezbollah embere.
- Ezek a fotók nem hírképek, hanem a Hezbollah propagandája - ezt az állítását arra alapozta, hogy a hírügynökségek három-négy-öt óra eltéréssel küldték a "zöld sisakos" karjaiban halott gyereket ábrázoló képet. A Reuters, az AP és az AFP hírügynökségek mind visszautasították a propaganda vádját, és elmagyarázták, hogy a képeken nem a készítés idejét jelölik, hanem, hogy a fotós mikor tudta átküldeni a szerkesztőségnek. Northot ez sem győzte meg, és egy 1996-os fotóval próbálta bizonyítani, hogy a tíz évvel ezelőtti kanai bombázáskor is ott volt már a "zöld sisakos", és halott gyerekeket mutogatott a fotósoknak. Szerinte a fotósok tudják, hogy egy propagandagépezet részei.
Hogy mit tudnak és mit nem, az egy kérdés, annyi bizonyos, hogy háborúban az újságíró is kiszolgáltatott. Jó példa erre a CNN egyik "arca" és nemzetközi riportere, Nic Robertson. Dél-Bejrútot, ahogy Dél-Libanont is, a Hezbollah felügyeli, újságírókat egy ideig nem engedtek be, ám egyszer csak kisebb turnusokban bevitték őket az izraeli rakéták által lerombolt épületekhez. Robertson július 18-án leadott egy riportot, amelyben egy "hezbollahos sajtós" szó szerint végigszalad a riporterrel és operatőrével Bejrút veszélyesnek számító, déli részén. (Izrael azért bombázta ezt a területet, mert ez tulajdonképpen a Hezbollah bázisa.) A felvételen hallható, ahogy a "sajtós" szól az operatőrnek: "ezt vedd, így néz ki egy katonai bázis?" - mutat egy lerombolt házra, amin sokat nem látunk, csak azt, hogy romokban van, mert a rakétaveszély miatt futni kell tovább. A riportban elhangzik, hogy egy hezbollahos viszi őket körbe, de ezzel kapcsolatban Robertson fenntartásai (ha voltak neki) nem kapnak hangot.
Később a CNN Reliable Sources című műsorában, melyben újságírók osztják meg élményeiket a tudósításokkal kapcsolatban, Robertson elismerte, hogy a "szituációt a Hezbollah uralta". - Ők jelölték ki, hogy hova megyünk, és nem volt időnk benézni a romok alá, hogy megállapítsuk, valóban csak civilek voltak-e ott, ahogy azt a Hezbollah állította - mondta. Az izraeli sajtó kifogásolta, hogy Robertson "beismerése" miért csak az Egyesült Államokban sugárzott CNN-műsorban hangzott el, miért nem tudhatja meg a világ a "félrevezetést". Más újságírókat, akik eljutottak Dél-Libanonba, a Hezbollah alkalmanként megfenyegetett: megölik őket, ha lefilmezik, honnan lövik a rakétákat Izrael felé.
Persze a Hezbollah és az "Allah pártjával" szimpatizáló kormányok máshogy is befolyásolják az újságíró munkáját. A héten Damaszkusz kiutasította az AFP francia hírügynökség szíriai tudósítóját. A libanoni állampolgárságú Joelle Bassoult a belügyminisztérium utasította ki, de a határozatot tolmácsoló tisztségviselő nem tudott hivatalos magyarázatot adni az eljárásra. Az AFP szerint az lehet az ügy mögött, hogy augusztus 3-án a spanyol külügyminiszter damaszkuszi tárgyalásai utáni sajtótájékoztatón elhangzott egy kijelentés, amelyet a helyi hivatalos tolmács nem fordított le, a helyi média nem számolt be róla, az AFP azonban spanyolból idézte tőle. E szerint Miguel Ángel Moratinos azt mondta: "a szíriai illetékesek megígérték, hogy latba vetik minden befolyásukat, amit a Hezbollah felett gyakorolnak". A SANA hivatalos szíriai hírügynökség ezután közölte, hogy a spanyol miniszter nem tett ilyen kijelentést. A spanyol külügyminisztérium honlapján viszont szerepelt a mondat.
A libanoni-izraeli határon a véres háború mellett médiaháború is folyik - ez nem újdonság a Közel-Keleten. - A narratíva végül is az egész probléma része - mondta egy izraeli miniszter a héten. Az efféle médiaháborúkban Izrael általában alul marad. Gázában a palesztinok lelkesen mutogatják az izraeli katonai akciók, a benyomulások, a rakétatámadások nyomát: a hullaház látványosság. Munkanélküliek, nincs más dolguk. Azonban nagyjából meg lehet ítélni, meddig tart az őszinteség, hol kezdődik a színjáték. És - ahogy Richard North vádjára írta az egyik képszerkesztő - a kép nem változtatta meg a tényt, azaz, hogy izraeli rakéta-becsapódás következtében összedőlt a ház, mely alatt sok civil, köztük gyerekek lelték halálukat. Ugyanakkor jó tudni, hogy a Hezbollah - újságírók által dokumentáltan - nem engedte a dél-libanoni lakosságnak, hogy elhagyják falvaikat. A New York Times július végi riportjában egy keresztény nő elmesélte, hogy a Hezbollah megölt egy férfit Bint Dzsbailben, mert el akarta hagyni a hatalmas harcok színterét adó várost.
Izraelben máshogy fogják fel a szenvedések, a háború és a média kapcsolatát. Ahogy egy helyi ismerősöm elmesélte: a mai izraeli számára felfoghatatlan, hogy a második világháború alatt miért nem álltak ellen a zsidók. A holokauszt majdhogynem szégyennek számít, és azóta az önvédelem kötelező. A gyengeség nem megengedett, így az ezt sugalló képek sem. - Pedig lehetne felvételeket készíteni arról, ahogy egy öngyilkos merénylet után a rabbi összeszedi az emberi maradványokat - mondta keserűen.
A világ szimpátiája jelen esetben értékes időt jelenthet Izraelnek, melynek még mindig több hétre van szüksége ahhoz, hogy befejezettnek tekinthesse a libanoni katonai akciót. Ehud Olmert kormányfő is tudja ezt, s a héten megbeszélést folytatott a kormányzatban dolgozó 50 szóvivővel. Biztatta őket, hogy ne féljenek kimutatni az érzelmeiket, és hassanak mások érzelmeire. - Amikor Izrael civileket öl, azt mi bukásnak éljük meg. Mikor a Hezbollah öl civileket, nekik az siker - fejtette ki a miniszterelnök a szóvivőknek az üzenetet.
A már-már a CNN módjára működő izraeli főbb tévécsatornákat (melyek rendes adásukat megszakítva tájékoztatnak a háborúról) néző izraelieket más is aggasztja. Sok izraeli panaszolja, hogy miért mondják be a tévében, rádióban a Hezbollah-rakéták becsapódásának helyét, miért kell ezzel segíteni az ellenség célzásának pontosítását. A félelem jogos: szakértők szerint a Hezbollahon belül külön részleg, több tucat ember foglalkozik médiafigyeléssel, különös tekintettel az izraeli sajtóra.
A média kiszélesedett. A mobiltelefon és az internet segítségével a magukat "polgári újságíróknak" tartó bloggerek érdekes módon pont a hatalom ellenőrzésére hivatott negyedik hatalmi ág, a sajtó ellenőrzését vállalták magukra. Irak három évvel ezelőtti megtámadásakor egy Salam Pax nevű bagdadi blogger világhírűvé vált, azóta könyve is megjelent. Manapság a YouTube videoklipeket tároló honlapon Irakban, Afganisztánban szolgáló katonák felvételeit, vagy akár egy haifai riadót is megtekinthetünk, a CNN értelmezése nélkül. Az izraeli-libanoni konfliktusban a határ mindkét oldalán megjelentek a bloggerek: ki észak-izraeli bunkerből, ki Bejrútból ír, kommunikál egymással. Ezek a bloggerek valami olyasmit hoztak létre, amit Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek sem sikerült: párbeszédet.
- A médiával és az izraeli-libanoni konfliktussal kapcsolatban a NOL Világfalu nevű blogjában is heves vita alakult ki.
