Rómeó és Júlia útvesztőben

Parazitának nevezte a Rómeó és Júlia Puskás Ferenc Stadionba tervezett előadásának szervezőit Gerard Presgurvic, a nagy sikerű francia musical szerzője - állítja Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgató-főrendezője, aki mindent megtesz azért, hogy az előadást megakadályozza.

- Jogállamban nem szabadna előfordulnia, hogy miközben nálunk a magyarországi előadás kizárólagos joga, más adja elő engedély nélkül, arra hivatkozva, hogy a magyarországi szerzői jogi szervezettel szerződést kötött rá - tette hozzá.

- Az előadásra nem is kértünk engedélyt, hiszen sohasem volt szó arról, hogy azt a művet játsszuk el, amelynek magyarországi előadására az operettszínház szerzett kizárólagos jogot. Koncertelőadás lesz, és erre megkaptuk az engedélyt, mert jogállamban élünk - reagált Magoni Zsolt, a Megakoncert 2006 társproducere. Az eredetileg a Pavarotti-búcsúturné budapesti állomásának megszervezésére létrehozott cég augusztus 19-re ígérte a Rómeó és Júlia-koncertet a Puskás Ferenc Stadionba. Szerződést is kötött a jogdíjak kifizetésére az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel, és megküldte lapunknak az egyesület főigazgatójának keddi levelét, amelyben az áll, hogy "arra a kérdésre, hogy »visszavonathatja-e a Rómeó és Júlia színpadi mű jogtulajdonosa az Artisjus által kiadott azonos című koncerthez adott 'kisjogos' engedélyt«, a válasz - a következő kiegészítéssel - nemleges". A kiegészítés szerint pedig a jogtulajdonos fellépésének jogszerűsége attól függ, hogy "a Megakoncert által szervezett koncerten a zeneműveket hogyan adják elő".

Megkértük Gyertyánfy Péter főigazgatót, a levél aláíróját, hogy magyarázza el nekünk, hogyan kell ezt érteni.

- Az Artisjus egyesület nem hatóság - kezdte a választ. - A mi feladatunk az, hogy a jogtulajdonosok érdekeit képviseljük az úgynevezett kisjogos előadásokon, vagyis olyankor, amikor a zeneművek tömeges előadása nehézzé teszi, hogy az előadók előre megegyezzenek a jogok tulajdonosaival. Sokszor ez már azért sem történhet meg, mert nem lehet előre tudni, milyen számok szerepelnek majd a műsoron.

Példaként említette, hogy ilyen szerződést kötöttek a most folyó Sziget Fesztivál szervezőivel. - Ők utólag fognak listát készíteni arról, hogy kinek melyik szerzeménye hangzott el - mondta a főigazgató -, és mi majd ennek alapján juttatjuk el a befolyó pénz megfelelő részét a szerzőknek.

Ebből az következik, hogy ha a "Rómeó és Júlia-koncert" egyes részletek, dalok előadására szorítkozik, az előadás nem éri el az egyébként színpadra szánt zenedrámai mű egy jelenetének vagy a mű keresztmetszetének a szintjét, és az előadás nem színpadszerű, tehát nem a színpadi előadás jelmezeinek és díszleteinek a környezetében történik, és ha a koncerten több, különböző szerzőtől származó művet adnak elő, akkor engedélyezése a közös jogkezelés körébe tartozik. Ezt nálunk az Artisjus intézi.

- Ha valaki azt állítja, hogy kisjogos előadást szervez - szögezte le Gyertyánfy Péter -, nem tagadhatjuk meg tőle a szerződést. Éppen ezért írtam a Budapesti Operettszínház igazgatójának, hogy egyesületünknek nincs jogosultsága arra, hogy a koncert elhangzása előtt kinyomozza, a szervező valóban a szerződés szerinti előadást szándékozik-e megtartani.

A főigazgató szerint még arra sincs joga, hogy véleményt alkosson róla: vajon Kerényi esik-e túlzásba, amikor hangoztatja, hogy jogától fosztják meg, mert fél, hogy kevesebben nézik majd az ő előadását, vagy igaza van abban, hogy a stadionba készülő koncert szervezői csak a jogi kiskaput keresik.

A szervezők azt állítják, ők a párizsi bemutatón szereplő francia sztárokkal koncertelőadást hoznak majd létre, amelyre külön készítettek jelmezeket. Ez is bizonyítja, hogy szó sincs az eredeti párizsi színpadi mű eljátszásáról, amely már több éve nincs is repertoáron. - Főszereplői viszont élnek és énekelnek - mondta Magoni Zsolt. - Miért ne tehetnék ezt Magyarországon is?

Információink szerint más Rómeó és Júlia-feldolgozásokból is szerepelnek majd részletek, de erről Magoni Zsolt nem árult el közelebbit. Üzleti titok, hogy mivel vezetik be a koncertet, és milyen ráadásra készülnek. Egyelőre az előadás időpontja is titok, a producer szerint az operettszínház lejárató kampánya miatt jövő szombat helyett valamikor októberben lehet rá számítani.

Ezt és így csak az operettszínházban lehet
Ezt és így csak az operettszínházban lehet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.