Egyszerűen azért, mert a fellépés az előadó által művelt zene minőségével egyenes arányú anyagi bukást jelentene. Akármilyen jelentős, fontos együttes és hatalmas sztár ugyanis például a Föld hazánkon kívül eső részén Franz Ferdinand, a Petőfi Csarnoknál nagyobb termet Budapesten aligha töltene meg. A négy kontinensen félistenként tisztelt Morrissey kevesebb, mint fél házat vonzó közelmúltbeli budapesti koncertje a szomorú példa arra, hogy a minőségi popzene még mindig nem feltétlenül kurrens cikk nálunk.

A Radiohead koncertje nem csupán azért kötelező, mert ők az elmúlt tíz év legmeghatározóbb brit zenekara, de azért sem érdemes kihagyni, mert a Sziget eddigi tizenhárom évében első alkalommal fordul elől, hogy olyan produkciót láthatunk-hallhatunk, amely egy korszakalkotó zenekart történetét meghatározó fontos pillanatban kap el. Könnyen meglehet ugyanis, hogy a turné, amelynek keretében a Radiohead a Sziget színpadán lép fel, évek múltán választóvonalként szerepel majd a zenekar krónikájában. Bár minden nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Radiohead egysége töretlen, nem lenne meglepő, ha a jelenlegi turné pályájuk végének kezdetét jelentené.

A Radiohead, amely a kilencvenes évek második felének elsőszámú kulcslemezéből az OK Computer-ből ötmillió példányt adott el, majd a két ezután következő albumából ismét további ötöt – új album, készülő lemez, sőt lemezszerződés nélkül van. Mi több, a korábbi túlhajtott zenekari munka hatásaként komoly válságból próbál kikászálódni. Motorja, a zeneszerző-szövegíró-gitáros-énekes Thom Yorke pedig önálló előadóként éppen most indította karrierjét.

Yorke július közepén jelentette meg Eraser címmel első szólóalbumát. Ahogy a lemezen egyszemélyes zenei produkcióba ülteti át a Radioheadtől megismert zene- és szövegvilágot, egyértelműen bizonyítja, hogy az együttes gyakorlatilag eddig sem volt több mint az ő ötleteinek kivitelezését szolgáló formai keret. Az Eraser hangzását tekintve gyakorlatilag ikerpárja az Radiohead második legjobb albumaként számon tartott Kid című, hat évvel ezelőtti korongnak. Szintetizátorokra épülő, táncolható, helyenként kis túlzással rádióbarátnak is mondható populáris zene.

Nem véletlen hogy Amerikában, ahol a Radiohead eddig is a kilencvenes években feltűnt brit zenekarok közül páratlan népszerűséget ért el, Yorke debütáló albuma hatalmas siker. Megjárta már a Billboard magazin kétszázas listájának első helyét, és jelenleg is vezeti az alternatív eladási listákat, valamint a hivatalos letöltések mezőnyét.

Emellett a Radiohead jelenlegi európai turnéja deklaráltan azt a célt hivatott szolgálni, hogy a zenekari közösséget a válságból kivezesse. E válság nem belső problémákból adódott: a Radiohead egyszerűen túlhajtotta magát. Legutóbbi, három évvel ezelőtti kiváló albumuk a Hail to the Thief promóciós turnéja a végletekig kimerítette a zenekart.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy 2002 és 2003 fordulójára állt át a brit média, és a popzene fogyasztók tömege is a Radiohead világánál sokkal direktebb megszólalást produkáló új brit gitárhullám zenéjére.

A Libertines és a hozzá hasonló, Yorke-éknál csaknem évtizeddel fiatalabb zenészekből álló csapatok úgy vágták el hónapok alatt a Radiohead,  Coldplay, Travis típusú interospektiv zenét játszó csapatok alatt a fát, mint a hetvenes években a punk a progresszív rock előadók alatt.

Thom Yorke az elmúlt években energiája legnagyobb részét a zenekaron kívüli tevékenységbe fektette. Aki nem tudná: Yorke politikus rocksztár. Tüntetéseken tiltakozik a multinacionális konglomerátumok diktátumait elősegítő globalizáció ellen, ahhoz a tényhez azonban nem fűz kommentárt, hogy ugyanezen globalizáció eredményeképpen ad el a világ négy legnagyobb lemezvállalata több mint tízmilliót az általa készített albumokból.

A jelenleg talán legrangosabb angol popmagazin, a Mojo legutóbbi száma nyolc oldalt szentel Yorke gondolatainak, amelyek többé-kevésbé így foglalhatók össze: a gitáros énekes gyűlöli Tony Blairt, és a brit miniszterelnök bűnlajstroma első két pontjának az Irak elleni háborúban való közreműködést, valamint a környezetvédelmi problémák szőnyeg alá söprését tartja.

A londoni Q magazin néhány évvel ezelőtt a popipar hat legbefolyásosabb személyisége egyikének kiáltotta ki. „Művészi kompromisszum nélkül, platinasikerekkel koronázva irányítja a Radiohead munkáját és szabadidejében második Bono” – olvashattuk az indoklást.

A részleteiben a budapesti koncerten is bemutatásra kerülő Eraser album már régóta érett. A rajta szereplő legrégebbi zenei gondolatok 2000 táján kerültek Yorke notebookjára. „Az Eraser azoknak az ötleteknek az eredője, amiket azóta gyűjtöttem öszsze, hogy megtanultam bánni a laptoppal” – kommentálta a lemezt megjelenésekor Yorke. Hogy a lemez szólóprodukció mivolta ellenére a zenekar albumaként is simán elmenne, az a producer, Nigel Goldritch munkájának köszönhető.

A turné kapcsán ismét együtt dolgozó együttes az elmúlt pár hónapban nem kevesebb, mint tizenkét vadonatúj, egyelőre stúdióban nem rögzített dalt készített. Az európai koncerteket árgus szemekkel figyelő brit popsajtó szerint az új számok kiválóak. A Radiohead rendszerint két-három dalt szór el belőlük a koncertprogramban. A Szigeten az ismert Radiohead-anyagok és Yorke önálló számai mellett néhány újdonsággal is megismerkedhetünk majd.