Kiadvány a háztartási káros anyagokról

Hétköznapi Mérgeink címmel kiadványt jelentetett meg a Levegő Munkacsoport a Tudatos Vásárlók Egyesületének közreműködésével annak érdekében, hogy felhívják a lakosság figyelmét a termékek egészségre káros hatásaira.

A kiadványt bemutató szerdai sajtótájékoztatón, amelyet a Sziget fesztiválon rendeztek meg, Hajtman Ágnes, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese elmondta: a kiadvány célja, hogy bemutassa és alternatívát kínáljon egyes, az egészségre káros háztartási termékek, illatszerek és élelmiszerek helyett.

Hangsúlyozta: becslések szerint a szennyező anyagok 10 százaléka a levegővel, 20 százaléka a vízzel, a maradék 70 százalék pedig az évente elfogyasztott több mint fél tonna élelmiszerrel jut a szervezetbe. Csak az E-számmal jelölt adalékanyagokból évente több kilogrammot fogyasztanak el az emberek.

Az 5.000 példányban kiadott kiadvány külön fejezetben foglalkozik a háztartási vegyi anyagokkal, a bútorápolószerekkel, fertőtlenítőkkel, mosószerekkel, pipere termékekkel, műanyag tárgyakkal és egyéb hétköznapi eszközökkel. A kiadványban nemcsak arról tájékoztatnak, hogy mely anyagok lehetnek károsak, hanem ezeket kiváltó megoldásokat is ajánlanak.

A füzethez a Levegő Munkacsoport és a Tudatos Vásárlók Egyesületének és más környezetvédelmi szervezet irodájában lehet hozzájutni, és  letölthető a www.levego.hu internetes oldalról is.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.