Szinte hihetetlen, hogy lassan már húsz éve folyamatosan tényező a Therapy?. Szinte varázsütésre futottatok be. Hogy sikerült ezt elérni?

- Belfasti fiúk vagyunk, Észak-Írországban pedig egyetlen nyavalyás lemezkiadó sem működött tizenhét évvel ezelőtt, így alapítottunk egyet, ez lett a Multifuckingnational. Kétezer példányban kiadtuk az első demónkat, elküldtük John Peelnek, a BBC dj-nek, aki elkezdte játszani a dalainkat. Nem sokkal később egy nagy kiadónál, az A&M-nél találtuk magunkat.

És azt kérték tőletek, hogy grunge-ot játszatok.

Ha még csak azt... a Nirvana frenetikus sikere után a nagy brit kiadók abban versenyeztek, hogy ki tud több független, illetve alternatív csapatot leszerződtetni.

Mert meg szerették volna csinálni az angol Nirvánát.

Sokszor hallottuk ezt a baromságot! Mi is hárman voltunk, hasonlóan néztünk ki. De lássuk be, a mi zenénk eléggé távol áll az övékétől. Ha másért nem is, mert míg ők az alternatív rock alapjait rázták fel, mi a punkét. Ettől függetlenül nekem nagyon bejött a Nirvana, tetszett a bennük rejlő energia.

A Troublegum című albumotok végül is óriási siker lett, több mint egymillió példányban kelt el csak Nagy-Britanniában.

Nem hagytuk befolyásolni magunkat, azt a zenét játszottuk, amiért összeálltunk. De továbbmegyek: sokkal egyszerűbbre sikerült, mint terveztük. Ezért is lett ekkora siker, a letisztult, direkt erő és dallam mindig is közönségkedvenc lesz.

Ehhez képest a következő, az Infernal lovecímű korongotok pedig megdöbbentőenlírai hangvételű és hangszerelésű volt.

Alapvetően rockerek vagyunk, de nincs ember a világon, aki ellen tudna állni a gyönyörűmelódiáknak. Mindemellett nagyon nagy konkurenciaharc van a punk-rock piacon. Ebben nyomul a Green Day, az Offspring vagy a My Chemical Romance is,hogy csak párat említsek. Nem baj, ha az ember megmutatja, hogy más is megy.

Az emberi problémákról zenéltek. Depresszió,szerelmi fájdalom, őrület, kábítószer- és alkohol-függőség.

Az embernek akkor van igazából mondanivalója, ha valamilyen sérelem, fájdalom éri, vagy ha depressziós. A boldogságot nagyon jó megélni, de azt megslágeresíteni dögunalmas.

Ti magatok is terápiára szorultok?

Néha ki kell ereszteni a gőzt, de már korántsem vagyunk olyan kemények, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ma már csak sörözünk és néha whiskyzünk, vagy mindkettőt.

És hogy érzi magát egy ír rocksztár Angliában?

Jól, de én a világ bármely részén jól érezném magam. Ahogy James Joyce mondta egyszer: el kell menned ahhoz, hogy értékelni tudd azt, amid van.

A Therapy? volt már a csúcson, de nagyon mélyen is, lemezszerződés nélkül. Hol éreztétek jobban magatokat? Kisebb vagy nagyobb kiadónál?

Teljesen mindegy. Itt is, ott is találkoztunk seggfejekkel.

Hogy vészeltétek át a kilencvenes éveket, amikor a rock és a punk nem volt divatban?

Nehezen. Ha valami nem divatos Nagy-Britanniában, azt nem hagyják békén, hanem elkezdik cikizni. Nem voltunk trendiek, mert nem nyaltuk le a hajunkat, és nem kezdtük el a nyomatni azt a szart, amit brit popnak hívnak. Többen beadták a derekukat, mi továbbra is önmagunk maradtunk.

A High Anxiety című korong legjobb dala a Hey Satan - You Rock. Mi ihlette?

Ültem egyik nap a bevásárlóközpontban, és nézegettem tizenéves metálos gyerekeket. Menő bandák pólóiban voltak: Korn, Linkin Park. Észrevettem, hogy majdnem mindegyiken ott volt egy pentagramm vagy egy fordított kereszt. Kiakadtam. Világgá akartam kürtölni, hogy a fogyasztói társadalom az A ntikrisztust hirdeti.

Rendszeres visszatérői vagyok a Szigetnek, milyen bulival készültök?

A főszereplő az új album lesz, de játsszuk majd a jól bevált régi számokat is. Mindenesetre egy nappal előbb érkezünk, hogy tudjunk egy kicsit várost nézni. A koncert után meg bulizunk egyet a Szigeten. Szívesen dumálunk a rajongóinkkal.

Most is szétvered majd a gitárodat, mint 2000-es szigetes bulitokon?

Jaj, tényleg! Nem tudom! Ez improvizáció kérdése.