A SEC nem sajnálja az időt

- Minden vizsgálatunk addig tart, amennyi időre szükség van az igazság feltárásához - tért ki a New York-i tőzsdén is jegyzett Magyar Telekom ügyével kapcsolatos kérdésünk elől az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) szóvivője. John Heine, mint mondta, látott már a bűncselekmény elkövetése után 24 órán belül vádemeléssel lezárult vizsgálatot, és olyat is, amikor évekbe telt az ügy feltárása.

A SEC szóvivője az eljárás tényét hivatalosan nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni. A tőzsdefelügyelet négy részlegének és 18 irodájának mintegy 3100 munkatársa a tavaly szeptemberben zárult pénzügyi évben 4092 esetet vizsgált. A Magyar Telekom eredetileg 700 millió forintos, vagyis alig valamivel több mint 3 millió dolláros ügye semmiképpen sem tartozik a kiemelt vagy túl nagy horderejű eljárások közé. John Heine ezzel együtt nem kívánta bagatellizálni az esetet. Mint mondta, az ezerdolláros tételeknek éppúgy utánajárnak, mint a milliárdosoknak.

Az 1929-es nagy tőzsdekrach nyomán létrehozott SEC egyébként három eltérő alapesetben vizsgálódik. Az első az, ha az adott cég maga tárja fel, hogy valami nem stimmel a könyvekben, és mint a Magyar Telekom is tette, házon belül kezdeményezi a történtek tisztázását. A második típus a befektetők megkárosításával kapcsolatos, amikor sikkasztás vagy könyvhamisítás gyanúja merül fel. Ez a legsúlyosabb lehetőség, amely büntetőjogi eljárást von maga után - legyen a cég vezetője akár az elnök barátja, mint a csődbe vitt energetikai mamut, az Enron esetében történt. Ilyenkor a SEC együttműködik a vádat képviselő igazságügyi tárcával. A harmadik típusú vizsgálat a kenőpénzek külföldi kifizetését tiltó, 1977-ben, illetve 1988-ban elfogadott és 1998 óta az USA-ban bármilyen tevékenységet folytató külföldi cégekre is alkalmazott amerikai törvények megsértése miatt indulhat. Ezek az esetek általában az adott piacon a versenyben alulmaradó vetélytársak feljelentései révén kerülnek a SEC látóterébe.

Szakértők szerint a nagy cégek a hangzatos elvek ellenére általában egyszerű költség/kockázat számítással döntik el, megéri-e vesztegetéssel piaci előnyt szerezni. Jó példa a kazahsztáni vagy azerbajdzsáni olajkoncessziók ügye: egyik ország sem vádolható azzal, hogy minden esetben kristálytiszta, átlátható tendereken választják ki a nyertest, mégis ott tülekszik az olajvilág színe-java. Az amerikai belső piacon is akadnak "necces" esetek - például a korábban Dick Cheney alelnök által irányított Halliburton sorozatosan versenytárgyalás nélkül nyert milliárdos állami megrendeléseket Irakban és másutt.

Az amerikai jogi rendszer más területeihez hasonlóan a SEC és az igazságügyi minisztérium tőzsdefelügyeleti vizsgálatokat vezető munkatársai is gyakran átállnak a barikád túloldalára, és ügyészi vagy könyvvizsgálói karrierjüket feladva ügyvédként képviselik a jól fizető kuncsaftokat. Feltételezhető, hogy a jogi költségek a Magyar Telekom esetében is már jelentősen meghaladják a vizsgálat eredeti tárgyát képező két szerződés értékét. Érdekesség, hogy a vizsgálat hírére - például lapunk július 24-én megjelent cikkére - nem csökkent a cég részvényeinek tőzsdei árfolyama. Ebben a szakterületen jártas forrásaink szerint két tényező játszhat szerepet: úgy tűnik, hogy a Magyar Telekom menedzsmentje szakmai értelemben továbbra is ellenőrzése alatt tudja tartani az eseményeket, illetve valószínű, hogy a vizsgálat nem tulajdonosokat megkárosító visszaélés, a fenti felsorolásban a második típusba eső probléma miatt indult.

A SEC vizsgálatai egyébként rendkívül alaposak. Az eljáró munkatársak nem csak a hivatalos dokumentációt tanulmányozzák, de átolvassák az adott cég számítógépein fellelhető összes dokumentumtervezetet, belső feljegyzést és e-mailt is. Ez az oka annak, hogy egyáltalán nem ritka a John Heine szóvivő által említett többéves nyomozás. Az Enron 2001 végi botránya nyomán például 2004-ben emeltek vádat, és az ítéletek csak idén májusban születtek meg - pedig az eset a világsajtó célkeresztjében állt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.